Nos, ahogy egy hete beharangoztam, elkezdtük megfőzni Váncsa István Ezeregy+ receptjét (illetve abból ötvenkettőt).

Óvatos választással kezdtünk: minden alapanyagot ismerünk, a Klauzál piacnál messzebb nem kell menni, és amúgy is: van aki nem szereti a fokhagymát?

Anélkül, hogy magát a receptet megosztanám, néhány tanulság a készítés menetéről és a fogyasztás tanulságairól.

Először: a kötetben szereplő mennyiségek valóban előételként egy olyan hat-nyolc fős vacsorához / társasjáték partihoz / olyan összejövetelhez elegendőek, ahol valamit majszolunk. Ha csak két embernek készül, féladag is kitart jó pár napig.

Másodszor: a puhára sült fokhagyma nem szép látvány. Egészen krémes, viszont nagyon nehéz kezelni.

Harmadszor: a szerző a krémet zöldségekkel, nachoval tunkolni, pitába tölteni, kenyérre vagy kétszersültre kenni javasolja. A krém a fokhagyma krémen kívül háromféle sajtból áll, s a massza sűrűségét az ember tejszín hozzáadásával állítja be. Én egy közepes állagot próbáltam belőni, hogy kenni és tunkolni is lehessen, de előbbi esetben nyilván kevesebb, utóbbi esetben több tejszínnel dolgozik az ember.

Mi eddig pirítóson, kovászos bagetten és zöldségekkel próbáltuk, működik. Kolbásszal is, ízlés szerint.

Kolbászról jut eszembe: jövő héten jön a meleg előétel, hússal.

Nyamm.

Ezt annyira régen olvastam, hogy újra kellett olvasnom, hogy meg tudjam írni róla a bejegyzést. Úgyhogy most gyorsan meg is írom, mielőtt harmadszor is el kellene olvasnom.

(Forrás: libri.hu)

Évek óta hanyagolt "rovatunkat", a Gasztrot támasztom fel az idén magam/magunk elé állított kihívással. Nagyon hosszú ideje ül a polcunkon Váncsa István szakácskönyve, amit néha fel-felcsapunk, olvasgatjuk az ízes írásokat, de soha nem főztünk még belőle. Idén ezen változtatunk!

Na nem olyan Julie és Juliás-stílben, hogy egy év alatt végigfőzni az egészet, van azért életünk. :) Ja, mert azt talán még nem említettem, hogy a kötet alcíme: Ezeregy+ recept (az Ezeregy recept bővített kiadása).

Az az elgondolás, hogy heti egy receptet készítünk el, így egy év alatt a kötetben szereplő összes témakörből egy ételt megfőzünk (vagy sütünk). Hogy mennyire lesz ez közös projekt, majd kialakul. Az ötletgazda mindenesetre én vagyok, és ha Greffi nem folyik bele, akkor is végigcsinálom. De ha másba nem is, a heti recept kiválasztásába ő is egészen biztosan bele fogja ütni az orrát.

Izgalmas lesz, mert sok új alapanyaggal fogunk megismerkedni, a bevásárlások is túl fognak mutatni a szomszéd bolton, és sok esetben valószínűleg hetekre előre kell majd gondolkodnunk, hogy egy adott kaját éppen akkor hogy fogunk tudni összerakni. Szóval egyelőre lelkes vagyok. :)

Jövő héten bemelegítésként egy egyszerűbb hideg előétellel kezdünk. Fotókkal és beszámolóval jövünk majd.

Ő a könyv:

A tűz és jég dala regények vs. sorozat összehasonlítás harmadik részéhez érkeztünk. Ezek a bejegyzések legalább annyira fajsúlyos olvasmányok, mint maguk a regények - nincs mit tenni. Ennek ellenére, ha már belevágtam, végigírom, hátha másnak is piszkálja a fantáziáját, hogy a sorozat mit írt át az eredeti történethez képest.

Forrás: itt

Egy magányos és kicsinyes ember feljegyzései, akinek szenvedésein közepes szenvedések árán sikerült átrágnom magam.

(moly)

A második Nietzsche-kötet, amit olvastam. Ez is az odamondogatásról szól.

libri

A bejegyzés-sorozat előző, egyben első része nem volt közönségsiker. Ebben valószínűleg szerepet játszik az a tény is, hogy elképesztő hosszú lett - ha nem én írtam volna, nekem sem lenne türelmem végigolvasni. Ennél a posztnál igyekszem ezt a hibát elkerülni.

Forrás: itt

Tudtam előre, hogy ez nem az a típusú kötet, amit könnyű esti olvasmányként magamhoz veszek. Hiába könnyed a témája látszólag, muszáj ott lennem fejben, hogy ne aludjak bele 10 perc alatt.

libri

Azt gondoltuk, ezt a 18,6 kilométeres szakaszt (Dorog-Piliscsaba) simán lenyomjuk, ehhez képest végig sem mentünk rajta, és én még egy hét elteltével is viselem magamon a nyomait.

Karácsonyra megkaptam a sorozat legutóbbi kiadását (az új borítóval), és nemrég neki is ültem újraolvasni az első kötetet. Az jutott eszembe, hogy most, hogy már mindenkiben leülepedett a sorozat okozta katarzis/csalódás, érdekes lehetne egy olyan bejegyzés-folyam, ami olyan szemmel reflektálna a regényekre, hogy azoktól hol, mennyiben vált el a feldolgozás. Kezdjünk is neki!

9gag

Újévi fogadalomnak talán nem nevezném, de január elején megbeszéltük Greffivel, hogy idén minden hónapban legalább kétszer elmegyünk túrázni. Úgyhogy február utolsó hétvégéjén meg is ejtettük az idei első utat.

Nekem ez valahogy kimaradt a kötelezők közül, nem is ismertem a történetet, így harmincas fejjel teljesen friss élmény volt.

helikon/libri

Sokaknak meghatározóan rossz élmény volt ez a kis kötet a kötelező olvasmányok listájában. Nekem talán szerencsém volt, bár magára a történetre nem emlékeztem, arra igen, hogy jó hangulatban beszéltünk róla.

libri

Úgy voltam vele, hogy beleolvasok kicsit lefekvés előtt. Na, ez nem az a könyv. Ezt kinyitod, és akkor csukod be, amikor az utolsó mondatot is elolvastad. És a kapcsolat itt nem ér véget, mivel még napokig ülepszik benned a számtalan rétege ennek az apró, és egészen hétköznapi történetnek.

libri

Nem igazán szeretem a "füves könyv" műfajt, kevés olyan volt a kezemben, ami tényleg "aha-élményt" okozott volna. Talán Márai kötete volt eddig az egyetlen, amit jó szívvel tudtam forgatni. Eddig. Nem lehet véletlen, hogy Márai is hivatkozik Marcus Aureliusra.

libri

Hosszú ideig terveztük, hogy befejezzük az első, félbehagyott szakaszunkat (15. szakasz: Rozália Téglagyár - Dobogókő), amit Pilisszentkereszten szakítottunk meg, attól tartva, hogy ránk esteledne Dobogókőig, s nem tudunk hazajönni. Valamivel hosszabb ideig halogattuk, mint én ennek a beszámolónak a megírását, pedig október 23. sem éppen tegnap volt - amikor megejtettük a címszereplő túrát. Ennek ellenére nagyjából emlékszem, csak számokat nem tudok majd mondani, hogy mennyi idő alatt teljesítettünk - de ezzel talán jobban is járunk.

Nem lesz egy hosszú bejegyzés. Rövid könyvről rövid poszt jár.

moly

Szerb Antalra nemrég csodálkoztam rá, mikor az Utas és holdvilág volt soron. Szerettem, vártam a következőt. A Pendragon-legenda nem okozott csalódást.

libri

Egyetlen könyv volt az életemben, amin majdnem annyit ültem, mint ezen: a Háború és béke. Mondjuk utóbbi javára van néhány száz (ezer?) oldal különbség. A Hagakurét mégis nehezebben küzdöttem le.

moly

Szerb Antallal is úgy voltam, mint anno Máraival: amint elkezdtem olvasni, viszonylag gyorsan jött a kellemetlen érzés: ha olyan rengeteget olvasok, akkor ő vajon eddig miért maradt ki?

helikon/libri