Március közepén megejtettük a már hagyományosnak mondható több napos-ottalvós túránkat, ezúttal már a Balatont kerülgetve. Minden napnak megvoltak a maga csúcs- és mélypontjai, kicsit úgy mint a napi szakaszok magasságmutatóinak, de összességében maradandó élményekkel gazdagodtunk.

Ha a decemberi túra szava a "köd" volt, akkor a januári szakaszunkat a "dagonya" írja le a legjobban. Sajnos ezt a fotók most nem szemléltetik látványosan, mert az utolsó dolog, amire energiánk volt, az a fényképezés.

Szóval az úgy volt, hogy már 2023-ban is megfogalmazódott bennünk, hogy az év végi aránylag sok pihenőnapból milyen jó lenne egyet túrázással tölteni. Aztán egyszerűen nem sikerült kicsípnünk erre egy napot sem, és akkor én beleálltam, hogy márpedig megyünk. Ha máskor nem, akkor január elsején. És…

Ezzel a bejegyzéssel megint jól elmaradtam, októberi túrát éneklek meg így február közepén. Ennek az lehet az előnye, hogy lekopott már egy csomó benyomás, és rövidebb lesz az összefoglaló. Vagy nem. :)

Most direkt visszanéztem, a 16. szakasz első felét négy éve, az október 23-i munkaszüneti napon csináltuk. Más ennyi idő alatt végigjárja a Kék Kört... Mi viszont gyakran elmondjuk magunknak, hogy nem másokhoz képest kékezünk, hanem saját örömünkre, szóval az első mondatot ne is tekintsük többnek…

Lassan hagyománynak is tekinthetjük, hogy az októberi és márciusi munkaszüneti napokat körbekerítjük még pár szabadnappal, s elutazunk távolabbi kék-szakaszokat teljesíteni. Nem volt ez másképp a héten sem, visszamentünk Sárvárra, folytatni ahol abbahagytuk, és pótolni egy kimaradt részt.

Februári poszt egy december legvégére tervezett túráról, amit januárban csináltunk meg. Viszont januárnak rögtön a legelső napján - saját magunkat is némileg meglepve.

Legutóbb a szelestei gyógyvíz elkapatott minket, így aztán a Sárvár környéki túráink esetében nem is volt kérdés, hogy napi kilométereket a wellnessben pihenjük ki. Na jó, én. Greffi megelégedett a szállodai szoba pihe-puha foteljeivel és egy jó könyvvel.

Nem most volt, hanem több mint két hónapja, amikor nekiindultunk, hogy befejezzük az első szakaszt. Spoiler: nem fejeztük be. A szokásoshoz képest is szubjektív beszámoló.

Greffi évek óta kapacitál, hogy menjünk hóban túrázni. Mivel elég óvatos duhaj vagyok, aki tisztában van azzal, hogy teljesen száraz időben is bármikor képes fenékre esni, bokát zúzni, mindig a bizonytalan jövőbe helyeztem ennek a túrának az időpontját. Ám mivel az idei évre afféle fogadalom volt…

A sok apró-cseprő Budapest-környéki túra után a hosszú hétvégén nyugatnak vettük az irányt, hogy végre elkezdjük a Kéket az elején. Két napot tudtunk rászánni, így edzettségünkhöz igazítva egy Írott-kő-Kőszeg és egy Kőszeg-Tömörd szakaszt vállaltunk be. Kényelmesre vettük a dolgot: előtte és utána…

Őszintén szólva nem tudom, hogy másfél évig miért nem voltunk túrázni. Különösebb okunk nem volt rá, nem is igen emlékszem, mivel szaladt el ez az időszak. Ám de mivel az október végi-november eleji hosszú hétvégére nem kisebb célt, mint Írott-kőt tűztük ki magunk elé, valami minimális állóképesség…

Azt gondoltuk, ezt a 18,6 kilométeres szakaszt (Dorog-Piliscsaba) simán lenyomjuk, ehhez képest végig sem mentünk rajta, és én még egy hét elteltével is viselem magamon a nyomait.

Újévi fogadalomnak talán nem nevezném, de január elején megbeszéltük Greffivel, hogy idén minden hónapban legalább kétszer elmegyünk túrázni. Úgyhogy február utolsó hétvégéjén meg is ejtettük az idei első utat.

Hosszú ideig terveztük, hogy befejezzük az első, félbehagyott szakaszunkat (15. szakasz: Rozália Téglagyár - Dobogókő), amit Pilisszentkereszten szakítottunk meg, attól tartva, hogy ránk esteledne Dobogókőig, s nem tudunk hazajönni. Valamivel hosszabb ideig halogattuk, mint én ennek a beszámolónak a…

A legutóbbi posztban írtam róla, hogy az egész kéktúrázás onnan jött, hogy kitaláltuk, hogy az idei őszi kiruccanásunkat kirándulással akarjuk tölteni. A szakasz kiválasztásához két feltételem volt: mivel piszkosul nincs állóképességem, kezdésnek olyan helyre menjünk, ahol nem kell napi 10 km-nél…

Elég különbözően állunk a gyalogtúra műfajához. Greffi mindig lelkesen mesél a gyerekkori családi kirándulásokról, az iskolai vándor- és vízitúrákról. Én viszont negyven kilóval ezelőtt, aktívan sportolós korszakomban is hidegrázást kaptam az erdőn-mezőn talpalástól, s ez azóta sem sokat változott.