Lassan hagyománynak is tekinthetjük, hogy az októberi és márciusi munkaszüneti napokat körbekerítjük még pár szabadnappal, s elutazunk távolabbi kék-szakaszokat teljesíteni. Nem volt ez másképp a héten sem, visszamentünk Sárvárra, folytatni ahol abbahagytuk, és pótolni egy kimaradt részt.

Az őszi néhány napban, amit Sárváron töltöttünk, kitapasztaltuk, hogy elég jó a helyi, helyközi tömegközlekedés, tudtuk azt is, hogy a napi bevásárlást hol érdemes intézni, a helyi látványosságokon már túl voltunk, viszont a termálfürdő legutóbb kimaradt. Így aztán a Harmónia Hotelre esett a választásunk, mint aktuális szállás - a szomszédban van a fürdő, megáll előtte a busz, 10 perc séta a Lidl. A terv is adott volt: lemegyünk a reggel 8-as vonattal, bedobjuk a cuccot a szállodába, elbuszozunk Gércére, lesétáljuk a legutóbb kihagyott 10 kilométert, éppen addigra érünk vissza Sárvárra, mire elfoglalhatjuk a szobákat. Másnap Káld - Szajki-tavak, harmadnap Szajki-tavak - Ötvös - utóbbi már kicsit trükkös, mert tömegközlekedés szempontjából inkább Sümeg vonzáskörzetébe tartozik, de megoldjuk. Egy nap pihenő és fürdőzés, és legközelebb sümegi bázissal folytatjuk.

A terv jó volt, csak aztán az élet máshogy alakult. Utóbb kiderült, a terv csak akkor lehetett volna még jobb, ha eleve úgy tervezzük, ahogy végül alakult. Zavaros kicsit? Mindjárt rendbe rakom.

Szóval az úgy volt, hogy ötkor kellett volna kelnünk, hogy elérjük a nyolcas vonatot. Nem részletezendő okokból kifolyólag felébredtünk ugyan öt után nem sokkal, de nem keltünk fel. És aztán megállapítottuk, hogy így már nincs is értelme a dél előtti vonatot megcélozni, mert ha a nyolcassal nem megyünk el, a tízessel már annyira későn érnénk Gércére, hogy elindulni sem érdemes, szóval aludjunk még pár órát, s menjünk a delessel. Ebben az volt a legnagyobb nehezítés a magunk számára, hogy ha a nyolcas helyett eleve a deles vonatot terveztük volna be, akkor nagyságrendekkel kipihentebben csináltuk volna végig a három napot, talán a tempónk is lehetett volna jobb, és nem ájulunk el minden nap, amint visszaérünk a szállásra...

Szóval. Némileg módosult a terv: első nap leutazás, második-harmadik nap megy a tervek szerint, negyedik nap a pótlás. Így is lett.

Mivel a Szajki-tavak busz-ellátottsága kevésbé előnyös, mint mondjuk a Jászai Mari téré, ezért a kevésbé kockázatos megoldásnak az tűnt, hogy ha a Káld - Szajki-tavak - Ötvös szakaszokat Szajki-tavak - Káld, majd Szajki-tavak - Ötvös etapokban járjuk le. Mindkét napra nagyjából 17 km táv jutott, minimális szintkülönbséggel, kellemesen felhős, 15 fok körüli hőmérséklettel. Szuper kényelmes menetnek ígérkezett mindkettő, előbbi a káldi Korona presszóban zárva, utóbbi némi izgalommal, hogy elérjük-e Ötvösön a buszt, amivel megspórolunk további 2 km sétát Dabroncig, ahonnan amúgy Sárvár felé tudjuk venni az irányt.

A Szajki-tavak - Hosszúpereszteg - Káld szakaszban az a szuper, hogy úgy nincs benne semmi izgalom, hogy közben kellemesen változatos, nem tudja magát elunni az ember. Elindulsz a Szajki-tavak mellett, kicsi erdei séta, és már meg is érkeztél Hosszúperesztegre. Ez egy takaros kis település, jól esik rajta végigsétálni, a templom melletti pihenőben megebédelni (tízóraizni). Hosszúpereszteg után jött a kedvenc részünk, kb. 3 km nyílegyenes séta a szántóföldek kellős közepén, olyan szélben, hogy rendesen neki kellett feszülni. Általában nagyon rosszul viseljük az ilyen meneteket, de valahogy az éledő természet sokféle zöldje, az egyre távolodó település, egyre közeledő erdősáv látványa végig nagyon festőivé tette az élményt, tényleg felüdítő volt. Ezt követően már a fák között, erdészeti utakon visz a túra Káldig, ahol viszont őszinte bánatunkra zárva volt a Korona presszó, kénytelenek voltunk a buszmegállóban uzsizni, míg meg nem érkezett a busz.

A Szajki-tavak - Ötvös szakasz szintén a tavak melletti sétával indul, majd erdészeti utakon visz a 7331-es útig, amin egy jó 10 percet caplathat az ember, mire a pecsétig eljut (és mi innen még 25 percet talpaltunk aztán a másik irányba is, hogy a településre beérjünk). Ez a nap máshogy volt érdekes mint az előző: míg az előző napon Káldig embert nem láttunk, ezen a szakaszon már számos túrázóval találkoztunk. Az egyik kiránduló párnak köszönhetjük azt is, hogy egy kanyart nem vétettünk el - ők bizony elmentek mellette, mert nem gondolták, hogy az út menti kerítésre kötözött kék színű szigszalagok maga A Jel, így jó pár száz métert mentek tovább, mire gyanút fogtak. Mi pont a fordulópontnál találkoztunk velük, így ezt a kitérőt megspóroltuk. Így is volt egy rész, ahol elvétettük a kéket, és térdig a dzsindzsában küzdöttünk, de akkor legalább irányban voltunk, szóval nem volt nagy veszteség. Még így is annyira jól haladtunk, hogy az egyel korábbi buszt elértük, mint amit kinéztünk (viszont az ötvösi Széchenyi kastélyt és a hozzá tartozó épületeket már csak futtában sikerült végigfotózni - valamit valamiért).

Miután az előző két nap megbeszéltük, hogy a két kisebb hiányosság ellenére mennyire jól van jelölve a kék ezeken a vonalakon, a Gérce-Sárvár szakaszon viszonylag sokszor zavarba jöttünk. Érdekes volt, hogy mennyire más volt a karaktere ennek a résznek, mint az előző két napnak - sokkal változatosabb volt, sokkal kevésbé erdős, talán szint is több volt benne. De hogy konkrétumokról is szó essen: Gércéről kiérve végig a Hercseg-hegy lába mellett sétálva elhaladunk az alginit bánya mellett, majd Sitke fölött megnézzük a kálvária kápolnát. Itt már kicsit nézelődni kell, hogy az ember a domboldalban álló egy darab fán kiszúrja a kéket (ami amúgy visszavisz az útra, ahonnan letérített a kápolnához). A 834-es utat keresztezve aztán elindulunk egy mező szélén egy cserjés oldalában, és most, amikor még nem voltak zöldek a növények, látni lehetett, hogy a cserjés túloldalán, az erdőben van jelölve a kék, ahol viszont nincs ösvény. Pár száz méter után aztán egy erdészeti út (a második) indult az erdőbe, ott már egyértelmű volt a jelölés, hogy itt fordulj be, de amikor minden zöld, és nincs átlátás, szerintem gutaütést kaptunk volna, a jelzést keresve... Innentől viszont már egyértelmű volt minden, száguldottunk is Sárvárra teljes gőzzel, fél 12-kor már a szállodában törtük a fejünket, hogy mivel üssük el a napot. (Vallomás: addig törtük a fejünket, míg be nem aludtunk...)

Néhány általános benyomás: azzal együtt hogy nagyon fáradtan indultunk neki az egésznek, ez volt az eddigi legfelüdítőbb túránk. Nyilván ez leginkább azon múlt, hogy nem voltak igazán szintkülönbségek, az útvonal pedig változatos volt, és jól esett, hogy végre olyan időket mentünk az egyes távokon, amikkel elégedettek vagyunk. Láttunk őzet is, madarakat leginkább csak hallottunk (greffi valamelyik nap tíz percig pásztázta a lombtalan fákat távcsővel, mire arra jutott, hogy egy átverés áldozatai vagyunk és egy madárfütty random-generátor szólamai szólnak a rejtett hangszórókból), viszont szinte mindenhol virágzó cseresznyefák szirmai havazták be az utat, és illatozták be a levegőt, ez azért elég romantikus volt.

A sárvári termál elég jó, ha valaki szereti az ilyesmit, ellenben nem olcsó (délután négy és este hat után olcsósulnak a jegyek, viszont nő a tömeg). A Harmónia szálló étterme ellenben pazar - az előzetes tervek ellenére ott vacsoráztunk minden este, mert mindig maradt valami, amit még meg akartunk kóstolni. Szóval ha valaki olyan kényelmesben túrázna, mint mi, jó szívvel ajánlom a szállást.