Nem most volt, hanem több mint két hónapja, amikor nekiindultunk, hogy befejezzük az első szakaszt. Spoiler: nem fejeztük be. A szokásoshoz képest is szubjektív beszámoló.
A kőszegi túra után alig vártuk, hogy visszatérhessünk az első szakaszra. Végül úgy alakult, hogy március 15-e környékén sikerült egy hosszított hétvégét kikanyarítanunk, és osztottunk-szoroztunk, arra jutottunk, hogy három nap elég lesz. Arra már nem emlékszem, hogy miért döntöttünk úgy, hogy autó helyett tömegközlekedünk (amúgy szeretünk vonatozni és buszozni), talán logisztikai okai voltak. Szóval kitaláltuk a menetrendet: lemegyünk kényelmesen Szelestére, welnnessezünk, kipihenjük a munkával töltött hetek fáradalmait, majd másnap átbuszozunk Tömördre, onnan támadjuk Szelestét, harmadnap pedig irány Sárvár, ahol felülünk egy vonatra, és hazazötyögünk.
Ennek megfelelően le is foglaltuk a szállást, ki is néztük a vonatokat és buszokat. Aztán ahogy közeledett az indulás ideje, egyre jobban aggasztott a sárvári befejezés-vonatelérés-kérdés, és a különböző élménybeszámolók és facebookos kommentek csak megerősítették a gyanúmat, hogy tényleg nem egy kényelmes menet. Így az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy inkább az első nap egyenesen Tömördre megyünk, onnan érkezünk Szelestére, másnap átbuszozunk Sárvárra, ahonnan visszafelé tesszük meg a Szelestéig tartó távot, és harmadnap kényelmesen hazajövünk.
- A következő bekezdést csak az olvassa el, aki tényleg minden, lábujj-körömig menő részletre kíváncsi -
Ez a remek terv valószínűleg még otthon romlott el. Ugyanis amikor induláskor felhúztam az évek óta koptatott bakancsomat, azt éreztem, hogy baromira irritálja a kislábujjamat, amiről épp akkorra nőtt le a kőszegi túrán bevérzett köröm (bocs a túl részletes infókért, de fontos a történet szempontjából). Na mondom, no. Beleugrottam hát a téli bakancsba, amivel éppen két héttel korábban voltunk egy húszason, szóval tudtam, hogy bírja a gyűrődést. Aztán a négyeshatoson, a vonathoz menet, egy még hazafelé tartó, mozgáskoordinációs-problémákkal küzdő buliturista telibe taposta a bokámat, amelyiknek a szalagjait párszor már amúgy is extrém igénybevételnek tettem ki. Itt már kissé megemeltem a szemöldököm (Greffi meg a hangját), és arra jutottunk, hogy fáj-fáj, ha leszálltunk a vonatról Szombathelyen, megnézem, hogy bedagadt-e. Ha igen, akkor három nap wellness Szelestén, ha nem, akkor irány Tömörd. Nem dagadt be. Ennyit az előjátékról.
- A testi nyomorok részletezése véget ért -
Megérkeztünk Tömördre. A legutóbbi alkalommal azzal riogattak minket a szemből érkezők, hogy a Szeleste-Tömörd szakasz ugyanolyan egyhangú és kényelmetlenül kényelmes, mint a Kőszeg-Tömörd táv. Igazából annál sokkal jobb volt. Hiába voltak hosszú lapos egyenesek, az Ablánci malomig tartó útvonal kifejezetten kellemes és változatos volt. Erdők, mezők, fenyvesek, az Ablánci patak mellett hóvirág-szőnyeg. Nem sokkal Tömörd után még őzeket is láttunk, pedig eddig sosem láttunk semmit, ami nagyobb lenne egy ganajtúrónál. Mikor az egykori csárdához értünk, a pecsételőhely környéke igazi piknik-központként működött: ebédelő, napozó túrázók pihentek a fűben elszórtan. Mi is megebédeltünk, pecsételtünk, és nekiindultunk a folytatásnak. Az Ablánci malomtól Szelestéig már szenvedtünk rendesen, ebben valószínűleg benne volt az is, hogy nagyon keveset aludtunk az előző éjszaka, nagyon rég nem túráztunk ennyi cuccal, plusz váratlanul meleg lett, ami kifejezetten kellemetlen viseletté tette a téli bakancsot. Na de nagy nehezen bevonszoltuk magunk Szelestére, ahol a Zsuzsanna szállóban volt szállásunk. Az érkezésünk elég közel esett a wellness-részleg este hat órai zárásához, így inkább a hideg sör mellett döntöttünk.
Másnap nem az izomláz okozott meglepetést, arra számítottunk. Amire nem számítottam (bár sejthettem volna), azok a vízhólyagok voltak. Lábfejenként úgy három-négy, és nem kicsi, hanem nagy. Konkrétan nem tudtam felvenni a bakancsom. Volt nálam egy pár könnyű cipő is, a legkényelmesebb, legszellősebb nyári cipőm, amit csak azért vittem magammal, hogy a szállodában ne bakancsban trappoljak fel s alá, abban elviselhető volt a hólyag-helyzet. Sokat lamentáltunk reggeli előtt, hogy nekiinduljunk-e az aznapra tervezett szakasznak vagy csak a gyógyvizes medencékig menjünk. Végül arra jutottunk, hogy ha egyáltalán nem mozdulunk meg, az legközelebb logisztikailag nagy szívás lesz, viszont egy Bögöt-Sárvárt már sárvári szállással röhögve letolunk a következő alkalommal, a Szeleste-Bögöt 10 kilcsit meg nyári városi cipőben is megoldom, és még wellnessezni is lesz idő, ha hazabuszozunk.
Szóval nekiindultunk. Végigovászkodtunk a gyorsforgalmi fölött átívelő felüljáró padkáján, megkerültünk egy rétet, aztán hosszú egyeneseken, közbeiktatva egy kis 88-as főút menti poroszkálást, meg is érkeztünk Bögötre, ahol a pecsételőhelyként is működő Coop szemmel láthatóan a túrázók mekkája volt. A túrának ez a szakasza kifejezetten kényelmes volt, és az idő is szuper volt.
A helyközi buszközlekedés elég jó a környéken, és Isten áldja a menetrendek.hu fejlesztőit. Az első reggel Szombathelyre érkeztünk vonattal, onnan Tömördre ment busz. Másnap Bögötről Sárvárra buszoztunk, ott megebédeltünk, onnan ment busz Szelestére (ahol begyűjtöttük a régi MTSZ pecsétet is az Anita presszóban, postára adtuk a szokásos képeslapjainkat, és még a wellnessben is áztunk éppen elég ideig.)
A hazaút napján még annyi időnk volt a kicsekkolás és a Győrbe induló busz között, hogy bebarangoljuk az Arborétumot, aminek a szélén volt a szállásunk. Még éppen csak akkor kezdett zöldülni minden, de így is lenyűgözőek voltak az ősfák és a virágba borult gyümölcsfák. Ha a környéken jártok, mindenképp ajánlom, hogy szánjatok rá egy órát, mert jó lesz. :)
