MERLE MEGMONDJA

Old Smokey Burger, Keszthely

2016. június 17. 20:30 - morgen hart

Street food a javából, nem (csak) turistáknak

Elég hosszú ideje töltöm már időm nagy részét Keszthelyen, és amennyire lehetett, igyekeztem megtalálni azokat a helyeket, ahol érdemes enni-inni. Elsősorban azokat a műintézményeket kerestem, amik nem kifejezetten a vastag pénztárcájú német turisták igényeihez és lehetőségeihez igazítják az ajánlataikat. Kocsmát, pizzériát, lángosost találtam, mindegyiket meglepően közel a turisztikai attrakciókhoz. Ám eltelt majdnem kilenc hónap, és még nem ettem egy tisztességes hamburgert (pedig néhányat kipróbáltam...). Nem szívesen tettem volna vissza a székhelyem Budapestre úgy, hogy ez kimarad. Aztán a hét elején kaptam egy tippet: nemrég nyílt egy burgeres, jócskán kívül esik a turisták komfortzónáján, de a helyiek számon tartják.

13062203_478386879024243_7832941677415796255_n.jpg

forrás: facebook/old-smokey-burger-keszthely

Ma délben végül beiktattam a burger-zarándoklatot. Ebédidőben bringára ültem, és elgurultam Keszthely "paneldzsungelébe" (ki hitte volna, hogy ilyen része is van?). Nem voltam benne biztos, hogy mit keresek, de amikor az egyik ház árkádjai alatt feltűnt a 15 fős csoportosulás, gyanítottam, hogy jó helyen járok. A kerékpárt hátrahagyva besétáltam az épület tövébe, ahol már előbb éreztem az igencsak bíztató illatokat, minthogy megláttam volna a giccsbolt és a nőifodrász közé beszorult egységet. A hely nem cáfolt rá a "street food" titulusra. Helyben fogyasztani csak az árkádok alá kirakott könyöklő asztalokon lehet, amúgy te is kérheted elvitelre az ételt, de ők is kiszállítanak, ha telefonon rendelsz. Bent két srác sürgött-forgott, az egyikük a rendeléseket vette fel, a másikuk rakta össze a burgereket, és igyekeztek túlélni a déli csúcsforgalmat 40°C-os hőséggel súlyosbítva.

13006497_478386952357569_3368393572728554759_n.jpg

forrás: facebook/old-smokey-burger-keszthely

Azzal a szándékkal érkeztem, hogy ha még van, akkor a pár napja meghirdetett vendégszereplőt, a pulled pork burgert tesztelem, ha lekéstem róla, akkor a névadó szendvicset, az Old Smokeyt választom; a krumplit, hagymakarikát passzolom, mert nem diétáztam rá egy totális hamburger-zabára. Végül az utóbbi jutott, de egy pillanatig nem voltam csalódott, titkon kimondottan az Old Smokeyra vágytam. Az árkádok alatti csoportosulás oka gyorsan kiderült, miután leadtam a rendelésem. Durván minden személyesen betérőre kettő telefonos rendelés jutott, és mivel frissen sütik a húspogácsát és pirítják a bucit, csúcsidőben kb. negyed óra, amíg kijön a burger. Eközben a vendégek türelmesen várnak, fürdőznek a kiszűrődő illatokban a kirakat előtt, és látszólag nem fogynak el, mert amint valaki megkapja a magáét, rögtön érkezik egy új ember egy újabb rendeléssel.

Én elhozósra kértem a hambit, nem volt kedvem a 40 fokban álldogállva megenni. Amint megkaptam, pattantam is a biciklire, és tekertem vissza az irodába, hogy a konyhában kibontogathassam, mielőtt kihűlne. Megérkeztem. Leültem. Izgatottan nyitottam a dobozt. Az első benyomás az volt, hogy a kerékpáron zötykölődés némileg szétzilálta a kompozíciót. A második, hogy semmit nem spóroltak ki belőle, és ezt a legjobb értelemben mondhatom. A szezámos bucit finomra pirították, a húspogácsa nagyon finoman volt fűszerezve, szájban olvadósra sütve... Gyanítom, hogy a pikáns csípősség, amit nem tudtam hova tenni, a húspogácsa sajátja volt. Erre ütötték és sütötték rá a tojást, majd jött a saláta és a barbecue szósz. Greffi tudja, hogy ha valahol van az étlapon, akkor én a BBQ burgert választom ismerkedés gyanánt. Nagyon sok esetben túlzásba tudnak vele esni, és a szósz íze a domináns. Az Old Smokey esetében jól el lehetett különíteni a hús, a zöldségek, a savanyú uborka (ez is csak hozzátett, nem hozta a közhelyes retroburger-feelinget), a szuper-ropogós pirított hagyma ízét, a barbecue csak egy keretet adott hozzá, egybefogta az egészet. Egyetlen hibája volt: túl gyorsan elfogyott. Nem azért mert kevés lett volna - órákra kajakómába zuhantam tőle -, hanem mert nem lehet abbahagyni. Nagyon egyben volt az egész, és a pirított hagyma nálam külön csillagos ötös - életemben nem ettem még ilyen jót.

fenykep1573.jpg

Nem úgy készültem reggel, hogy ma hamburgert fotózok, úgyhogy csak béna mobilos fotóval tudok szolgálni.

Mindezt 990 forintért. Nem is tudnék mondani olyan burgert budapesti tapasztalataimból, ami ilyen áron ennyire jó lett volna. Az Old Smokey Burgerben az étlapot megnézve csak az elvetemült Gigaburger van 1000.- fölött, meg a különböző tálak. Sajnálom, hogy csak most találtam rá, szívesen végigettem volna a kínálatot.

Az Old Smokey Burger facebook oldalát itt találjátok.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mememo.blog.hu/api/trackback/id/tr628818140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása