A sok apró-cseprő Budapest-környéki túra után a hosszú hétvégén nyugatnak vettük az irányt, hogy végre elkezdjük a Kéket az elején. Két napot tudtunk rászánni, így edzettségünkhöz igazítva egy Írott-kő-Kőszeg és egy Kőszeg-Tömörd szakaszt vállaltunk be. Kényelmesre vettük a dolgot: előtte és utána is aludtunk egyet Kőszegen. Szállást a Harangtorony-szállóban sikerült foglalnunk, ami összességében szuper volt - sokkal jobb, mint amire a neten olvasható vélemények alapján számítottam. A szállodában reggelit kaptunk, esti sétáink során pedig Kőszeg éttermeit fedeztük fel. Na de alapvetően a túráról akartam írni, szóval nekilátok a lényegnek.

Ez a szakasz úgy kezdődik, hogy valahogy fel kell jutni Írott-kőre. Őszintén szólva én ezen a részen stresszeltem a legtöbbet, annyit hallottam róla, hogy az mennyire szakítós. Az biztos volt, hogy Velemből indulunk (Kőszegről busz hétvége lévén 6.25-kor és 9.41-kor indult, éljen a fél hatos kelés... Viszont hasznos infó: ha a menetrendek.hu azt mondja, hogy a bozsoki buszról szállj le a Velemi elágazásnál, és várd meg a 18 perc múlva érkező buszt, ami bevisz Velemre: ne szállj le! Ugyanaz a busz jön Bozsokról, amivel elindultál Kőszegről. De a legbiztosabb, ha megkérdezed a sofőrt, ő mit ajánl.). Azt csak az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy nem a kék kereszten, hanem a piroson indulunk neki Írott-kőnek. Így egy-két Kékes objektum meglátogatását kihagytuk, ellenben érintetlen erdőterületeken át mászhattuk meg a hegyet. És bár egész hétvégére ködöt ígértek, mi elég gyorsan a köd-szint fölé emelkedtünk. Igazából messze nem volt annyira megterhelő a végső, fenyőerdőn át vezető kaptató sem, mint amire számítottam.

És akkor elindultunk Írott-kőről, persze nem csak ereszkedés volt a következő 14 kilométer, még két szolidabb hupli befigyelt. Az intenzívebb ereszkedés egyébként a padokkal, tűzrakóhellyel szuperül kiépített Óház kilátó után következett, egészen a Hétforrásig, amikor is megállapítottam, hogy nyálkás avarral borított sziklás-gyökeres vízmosásban lefelé menni sokkal nagyobb szívás, mint bármit is megmászni. A Hétforrásnál rengeteg ember volt, legalább annyi környékbeli kiránduló, mint túrázó.

Mire Kőszeg határában a Kálváriához értünk, eléggé sajgott minden, mozgástól elszokott porcikánk, de összességében nagyon élveztük az első rész-szakasz változatos szépségeit és kihívásait.

A második napon már előre örültünk, hogy alig lesz szint, csak Kőszegről kifelé kell egy enyhe kaptatót megmászni, aztán szökellhetünk vígan Tömördig. Aha, ahogy azt mi elképzeltük. Amire ugyanis nem számítottunk, hogy a Kőszegről kivezető Ólmodi útról egy több mint négy kilométeren át nyílegyenesen haladó, két és fél méter széles, autók által alaposan tömörített földúton kutyagolhatunk az egymást váltó tölgyes, fenyves és irtásos erdőben. Először még megengedően kissé egyhangúnak ítéltük az utat, de a végére eljutottunk odáig, hogy az eddigi mélypont Inóci-vágást is élvezetesebbnek minősítettük, mert az legalább emelkedik! Szép mentés volt a szakasz részéről közvetlenül Tömörd előtt a kitérő a Gradics-forráshoz, ahol gyakorlatilag a 16 kilométeres szakasz egyetlen pihenőhelye található az égigérő fák alatt. Ha ezt a részt az ellenkező irányba teljesítettük volna, lehet, hogy felvágjuk az ereinket unalmunkban. 

Tömördön - ahol sajnos nem volt nyitva a Luka-söröző, pedig még a Kék mentén is hirdette magát - elég sok túrázó verődött össze, és abban a negyven percben amíg a szombathelyi buszt vártuk, megnyugtattak az ellenkező irányból érkezők, hogy a Szeleste-Tömörd szakasz nagyjából ugyanezt tudja. Lelkesen várjuk. ;)

Még egy bekezdés Kőszegről: Kőszeg szép. Érdemes egy napot arra is szánni, hogy a várost bebarangolja az ember, tetszetős harmóniában működik a középkortól a századfordulóig minden korszak építészetét felvonultató belváros. A Jurisics Várat mi csak félig néztük meg, mert jelenleg fél gőzzel üzemel, ellenben a szuperbarátságos várőrző macskával már első este megismerkedtünk. Három helyen ettünk: a Bécsikapu étterem a vár mellett, és az Aranystrucc a főtéren magyaros konyhát visz - előbbi egy elég szép barokk pincében működik, utóbbi egy historizmus korabeli házban, de a kilencvenes évek jegyeit dominánsan viselve. A Kékfény, szintén a főtér mellett pizzéria, és kicsit "divatosabb" konyhát visznek. De legalább három gyroszos is volt a főtéren, ha az ember csak bekapna valamit.

Terveink szerint elvarrunk néhány abbamaradt Bp-környéki szakaszt, aztán visszatérünk az OKT1-re. Talán ezeken a laposabb részeken kicselezhetjük a téli fagyokat.