Őszintén szólva nem tudom, hogy másfél évig miért nem voltunk túrázni. Különösebb okunk nem volt rá, nem is igen emlékszem, mivel szaladt el ez az időszak. Ám de mivel az október végi-november eleji hosszú hétvégére nem kisebb célt, mint Írott-kőt tűztük ki magunk elé, valami minimális állóképesség nem ártana. Szóval felvettük a fonalat ott, ahol legutóbb letettük, mikor greffi valahol Klastrompuszta és Piliscsév között közölte, hogy ő el nem megy Piliscsabáig...

Mivel legutóbb Piliscséven nem szelfiztünk a vonatállomással, ami nem volt nyitva, így helyi pecsétet sem tudtunk kérni, úgy döntöttünk, nem a megszakítás helyétől folytatjuk a szakaszt, hanem az utolsó pecséttől, Klastrompusztáról. Ahova viszont, tudtommal, nem tömegközlekedik semmi. Így aztán Kesztölc központjába érkeztünk reggel kilenckor, ahonnan nem a kék felé fordultunk, hanem a rövidebbik, közvetlenül Kesztölcre vezető aszfaltúton indultunk el. A Kesztölcről Klastrompusztára vezető kék nekem az egyik kedvenc szakaszom volt eddig, Greffi viszont nagyon nem szerette, és igazából néhány plusz kilométernyi tekergőzés után a mostani alkalommal preferált aszfaltútba csatlakozik be, szóval most ez tűnt logikus választásnak. Így legalább - a múltkori alkalommal ellentétben - bebarangoltuk Kesztölc régebbi részét és a pincesort is. Kesztölc-rajongó lettem.

Az elmúlt hetekben előbányásztam a régi fényképezőmet, alig vártam, hogy újra élesben tesztelhessem, így aztán a Klastrompuszta-Piliscsév szakaszon minden bokorban megálltam fotózni. Makro-fotókban még mindig szuper a masina, de amúgy nem vagyok benne biztos, hogy a mobilom nem csinál jobb képeket (többek között ennek a kiderítése volt a tesztelés célja). Kitérő bezárva.

Piliscsévnek az a része, ahol beérkezünk, elég tetszetős, de legnagyobb részt enyhén, de kitartóan emelkedő, aszfaltozott utakon baktattunk a tűző napon, na az annyira nem volt szuper. Aztán végre újra beértünk a fák közé, ahol egy szélesebb, az első részen homokos ösvényen küzdöttünk a legyekkel. A homok idővel eltűnt, a legyek maradtak. Az időnként szembejövő túrázókkal versenyt legyezgettünk az arcunk előtt, de igazából nem lehetett megszabadulni a jószágoktól, egészen Piliscsabáig.

Ahol aztán az új nyomdapárna okozott némi bosszúságot - nem a piliscsabai lesz a legszebb pecsétünk, maradjunk ennyiben.

Kellemes, rövid bemelegítő túra volt, szuper időben. Szerintem. De én szeretek településeken csatangolni, és szeretem, ha nem kell megszakadni egy-egy emelkedőn. Greffi szerint például rendkívül unalmas volt. Na majd Írott-kő környékén fordul a felállás. :)