Nem lesz egy hosszú bejegyzés. Rövid könyvről rövid poszt jár.

moly

Nem nagyon olvastam Mark Twaint sosem. Talán a Koldus és királyfi kötelező volt, így az megvolt valamikor húsz éve, de nem ismertem a szerzőt. Persze, a nevét olvasva megjelenik előttem az oroszlánra hajazó fizimiskájú, derűsen csillanó szemű, nagybajszú úr, de valahogy nekem ez a kép olyan "komoly" dolgokat író szerzőt sugallt.

A könyv kapásból nem tett rám jó benyomást. Bugyutának találtam a borítót (persze, már tudom, hogy a legnépszerűbb, illusztrált kiadást idézi meg, de attól még nem tetszik), bumfordinak a tördelést és a betűtípust.

Nem tudom, ismeritek-e a Rettentő töri könyvsorozatot? Ütődött görögök, Rettegett rómaiak, stb... Valamikor tizenegy-két éves koromban elég sok kötet megvolt, a magam szintjén szórakoztatott is. Na, nagyjából az volt a benyomásom, hogy Mark Twain előbb feltalálta a műfajt, amikor az első emberpár történetét ilyen módon írta meg. Néha-néha megmosolyogtatott, de igazán nem szórakoztatott.

Ami miatt mégis emelem kalapom Twain előtt, az a kötet utolsó mondata. Egyetlen mondattal olyan melegséget csepegtetett a lelkembe, és visszamenőleg olyan szerethetővé tette az egész írást, hogy nem is tudok napirendre térni fölötte. Szóval mégiscsak kedves kis könyv ez.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.