"Akkor hát a jövőbe jutottunk, kérdezzük, mert láttunk már szép számmal olyan filmeket, melyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, hogy a könyvekről ne is szóljunk. Igen, ez elfogadható magyarázat arra, hogy megmagyarázzuk, ami itt történt, mondjuk, és fellélegzünk, mert rátettük a címkét, a magyarázó feliratot, mindazonáltal az a véleményünk, hogy a szemléletesség kedvéért jobb volna, ha egy másik jelennek neveznénk, mert a föld ugyanaz, csak a jelen idő változik rajta, vannak múltba tűnt jelen idők, és lesznek eljövendő jelen idők, ez végtelenül egyszerű, mindenki megérti."

Libri

José Saramago Nobel-díjas portugál szerző kisregényében Káin vándorlását követhetjük végig, ahogy a homlokára tett pecsét védelmében különböző Bibliai-jelenek és események szemtanújává vagy résztvevőjévé válik. A szerző olyan történeteket választott, amik talán a legmegosztóbbak, a legtöbb kérdést felvetőek (miért engedte Isten? miért kérte ezt Isten? milyen alapon?). Ilyenek Ábrahám és Izsák, Jób történetei, Sodoma és Gomora, Jerikó, a bábeli torony elpusztítása, vagy éppen kezdésként Káin testvérgyilkossága és végezetül az özönvíz...

Nem olvastam korábban Saramagot, így nem tudom, hogy mennyire illik az életműbe ez a kötet. Bár végül is nem is kell elhelyeznem benne, mert nem ismertetőt írok, hanem olvasmányélmény-beszámolót. Olvasmányélményként nem lett a kedvencem. Volt azért ami tetszett benne: az a fajta időkezelés, ami nem csak Káin "időutazásait" tette bele, de a narrátort is egyértelműen elhelyezte a mai korban (lásd a fenti idézetet a filmekre és könyvekre való hivatkozással). Ezek kiszólások nagyon izgalmassá, szinte élő mesélés-szerűvé tették a szöveget. Szintén az élő beszéd-szerűséget erősítette az a fajta összefolyó szövegszerkesztés, ami számomra rendkívül nehezen olvashatóvá tette.

Amivel végig bizonytalanságban tartott a könyv, az volt, hogy nem értettem a célját. Kételyeim voltak azzal az elterjedt véleménnyel szemben, hogy egy ateista pamflet lenne. Ahhoz túlságosan Isten-fókuszúnak éreztem. Ezt a bizonytalan érzésemet végül az előző bekezdésben említett élő beszéd jellegből és a kortárs narrátor "használatából" adódó megérzés írta felül. Szerintem ez egy mese. Mintha ülnénk a tűz körül, és egy ember elmesélné Káin történetét saját magán "átfolyatva" - egyedi hangsúlyokkal és túlzásokkal, egyéni vélemények betoldásával és váratlan kiszólásokkal. Ilyen formán valójában még szórakoztató is.

Nem ajánlanám bárkinek, de kíváncsiaknak mindenképp, mert nagyon érdekes, és utólag is agytornáztató olvasmányélmény.

Szolgálati közlemény:
Ennek a bejegyzésnek ez a harmadik verziója. Az elsőt rögtön azután írtam, hogy elolvastam a könyvet. A másodikat azonnal az első után, mert minél jobban belementem annak a részletezésébe, hogy mi mindent nem értek, annál inkább kikristályosodott egy sajátos értelmezési lehetőség. Ez bennem minden kétséget helyrebillentett, és megnyugtatóan azonosulni tudtam vele. Ez márciusban volt. Most, júniusban, amikor megnyitottam a bejegyzést, hogy még egyszer átfussam, és élesítsem, azzal kellett szembesülnöm, hogy az első verzió megjegyzésekkel ellátott változatát sikerül elmenteni valamikor két és fél hónapja. Így a mai bejegyzés számos rárakódott olvasmány- és egyéb élmény rétegei alól lett kibányászva, némileg töredékesen.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.