"Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefa hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre a lábam elé."

Libri.hu

Esther Greenwood a felnőtt kor küszöbén megütötte a főnyereményt: egy női magazin ösztöndíjasaként New Yorkban tölt egy hónapot, ahol divatbemutatókról partikra, ebédekről vacsorákra hordozzák, és közben a szerkesztőségi munkába is belekóstolhat. Míg a többi ösztöndíjas lubickol a lehetőségekben, Esther nem találja a helyét. Egy idő után abban is elbizonytalanodik, hogy úgy általában az élettől mit vár. A történetről nem is írok többet, mert aki olvasta, tudja, hogy ez a "kapunyitási pánik" milyen mélységekig vezet. Aki nem olvasta, az meg olvassa el.

Remek, de egyáltalán nem könnyű olvasmány Az üvegbúra. Én személy szerint szeretem azt a fajta nem lineáris történetvezetést, amiben Plath megírja Esther útkereséseit és majdnem-zsákutcáit. Legutóbb tíz évvel ezelőtt olvastam, akkor nagyon tudtam azonosulni a főhőssel (itt írtam róla). Esther ugyanazokat a köröket járta most is, mint tíz éve (sőt, már több mint hatvan éve), én viszont azóta előrébb jutottam önismeretben, türelemben, magamba figyelésben, így azért most más élmény volt olvasni. Voltak bennem kicsi gyomorgörcsök, szorongások, ahogy együtt éreztem ezekkel a lányokkal, akikről a regény szól, néha kicsit fárasztott is, hogy végig kellett járni velük azokat az utakat, amikről az én koromban már tudja az ember, hogy hova vezetnek.

De azt hiszem, leginkább szomorú lettem a végére. Szomorú azért, mert Estherhez hasonlóan sokan úgy lépünk ki a felnőtt életbe, hogy valahol magunkon kívül keressük a megoldást a kérdéseinkre. Szomorú azért, mert bár Az üvegbúra végén úgy tűnik, hogy nem történt tragédia, de mégsem érzem, hogy igazán a helyükre kerültek volna a dolgok. Szomorú azért, mert idősebb vagyok, mint a szerző volt akkor, amikor sikerült a sokadik öngyilkossági kísérlete. Szomorú azért, mert nem talált ennél jobb utat a világgal való összebékülésre.

Az üvegbúra önéletrajzi ihletésű regény. Sylvia Plath életútját ismerve tényleg nem kerültek a helyükre a dolgok ott, ahol a könyv utolsó oldalán elengedi Esther kezét.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.