Ezzel a bejegyzéssel megint jól elmaradtam, októberi túrát éneklek meg így február közepén. Ennek az lehet az előnye, hogy lekopott már egy csomó benyomás, és rövidebb lesz az összefoglaló. Vagy nem. :)
Ezzel a bejegyzéssel megint jól elmaradtam, októberi túrát éneklek meg így február közepén. Ennek az lehet az előnye, hogy lekopott már egy csomó benyomás, és rövidebb lesz az összefoglaló. Vagy nem. :)
Most direkt visszanéztem, a 16. szakasz első felét négy éve, az október 23-i munkaszüneti napon csináltuk. Más ennyi idő alatt végigjárja a Kék Kört... Mi viszont gyakran elmondjuk magunknak, hogy nem másokhoz képest kékezünk, hanem saját örömünkre, szóval az első mondatot ne is tekintsük többnek érdekes statisztikai adatnál. És akkor azt már csak halkan teszem hozzá, hogy bár minden évnek úgy vágunk neki, hogy most aztán minden hónapban egyszer bakancsot húzunk, idén márciusban voltunk legutóbb túrázni. Cserébe októberben kétszer is - ez most az első alkalom beszámolója.
"Most, első ízben tekintsünk mi is vissza, és kérdezzük meg, nem nélkülöznek-e minden alapot ezek az okoskodások? Valóban igaz-e, hogy a szexuális ösztönöktől eltekintve nincsenek más ösztönök, mint olyanok, melyek egy korábbi állapotot akarnának visszaállítani, és vajon nincsenek-e mások is, melyek még soha el nem ért állapot elérésére törekednek?"
Alexandra.hu
"...mikor végre nagy nehezen megmozdultam, kiderült: Gerzson a fejemhez kötötte a fonalát. Összekötött a mennyezettel. Ki tudja, mióta várt erre az alkalomra, hogy végre felfedezzen egy, az ágy síkjából kiemelkedő, szilárd pontot, ahova az alapszálat kötheti. Nyilván valami félelmetes hálólabirintust tervezett, úgy képzelte, beszövi az egész szobát, csodálatos pókháló-katedrálist épít. S ekkor, bumm, felállok. Óvatosan fejtettem le tarkómról a szálat, Gerzson ijedten menekült a mennyezet felé, abban a pillanatban biztos csalódott a világban, amely durva gesztusaival foszlányokra zúzza a pókzsenialitást."
Moly.hu
"Erna úgy érezte, itt az idő, amikor a saját keserves, önbizalom nélküli napjaiért, a tükörbe nézés sok elégedetlen percéért, amelyek együtt sok-sok szenvedést jelentettek, eme alapjában igen finom - tehát igen hiú! - nő számára: kárpótlást vegyen magának. Az első másodpercben tisztában volt vele, hogy mit kell tennie..."
Libri
"Nem érted, hogy az újbeszélnek az a célja, hogy a gondolkodás területét szűkítsük? A végén betű szerint lehetetlenné fogjuk tenni a gondolatbűnt, mert nem lesznek szavak, amelyekkel elkövethető lenne."
Bookline
"A meleg napfény a morzsákkal és ragacsos foltokkal tarkított abroszra esett, és Andrej arra gondolt, hogy több millió fénysugár számára ez az igazi tragédia; útra kelni a Nap felszínén, átszáguldani a világűr végtelen ürességén, áttörni több kilométernyi égen, és mindezt csupán azért, hogy a tegnapi leves undorító maradványain hunyjanak ki."
moly.hu
"Noha könyvemet főképpen gyerekeknek szántam, remélem, a felnőttek sem teszik majd félre, hiszen szeretném bennük is gyengéden felidézni, milyenek voltak valamikor, hogyan éreztek, gondolkoztak és beszéltek, s olykor micsoda különös dolgokba keveredtek."
Moly
"Hogy az emberiség nem csalhatatlan, hogy igazságai nagyrészt féligazságok, hogy a nézetazonosság nem kívánatos, ha nem az ellenkező nézetek legszabadabb összehasonlításából ered, és hogy a különbözőség nemhogy nem baj, de mindaddig jó, amíg az emberiség nem lesz a jelenleginél sokkal inkább képes rá, hogy az igazság minden oldalát felismerje - ezek az alapelvek épp annyira alkalmazhatók az emberek cselekvéseire, mint vélekedéseikre."
Bookline
"Tél van? Hát persze! Hiszen felfelé szállingóznak a hópelyhek, és az égbolt jégtükrén lóbálózva iringálnak a korcsolyázó párok. Nem könnyű sport!"
Alexandra.hu
"A városok zsúfolásig tele vannak emberrel. A házak lakóval. A szállodák vendégekkel. A vonatok utassal. A kávézók fogyasztókkal. A sétányokon túlságosan sok a járókelő. A híres orvosok rendelőiben meg a beteg. A látványosságokon, hacsak nem valami idejétmúlt előadás, hemzsegnek a nézők. A strandokon pedig a fürdőzők. Most már szinte mindig nehéz helyet találni, holott korábban ez nem okozott gondot. Hát ennyi. Van ennél egyszerűbb, nyilvánvalóbb, állandóbb jelenség a mai életben?"
[Libri]
"Azt dicsérd benne, amit sem tőle elvenni, sem neki adni nem lehet, ami az embernek a sajátja. Azt kérdezed, mi ez? A szellem és szellemében a kiművelt értelem. Az ember ugyanis értelmes élőlény. Ez az értéke akkor tetőződik be, ha betölti azt, amire születik. Márpedig mi az, amit tőle az értelem követel? A legkönnyebb dolog, hogy saját természete szerint éljen."
Libri
Mindig izgalmas, ha az ember klasszikussal, kultikussal kerül először szembe. Ez a tudat már önmagában várakozásokat támaszt.
Moly
Lassan hagyománynak is tekinthetjük, hogy az októberi és márciusi munkaszüneti napokat körbekerítjük még pár szabadnappal, s elutazunk távolabbi kék-szakaszokat teljesíteni. Nem volt ez másképp a héten sem, visszamentünk Sárvárra, folytatni ahol abbahagytuk, és pótolni egy kimaradt részt.
Le vagyok nyűgözve. Nem is tudom, hogy kell-e, érdemes-e ezt ennél tovább ragoznom.
Libri
Totál spoileres leírás a kötetről - vigyázat, mind a nyolc halálos bűnt el fogom árulni!
Libri
Februári poszt egy december legvégére tervezett túráról, amit januárban csináltunk meg. Viszont januárnak rögtön a legelső napján - saját magunkat is némileg meglepve.
Rég vártam már, hogy elém kerüljön egy Lovecraft-kötet, nem olvastam még soha tőle. Társasjátékokból ismertem már Lovecraft világát, illetve nemrég néztem egy sorozatot, ami több történetét is feldolgozta, ezek alapján épültek fel a várakozásaim ezzel a novellagyűjteménnyel kapcsolatban. Az eredmény? Kicsit olyan érzésem volt, miután befejeztem, mint a Poe-novellák után. Na jó, kicsit azért jobb.
Libri
Akik olvassák ezeket a beszámolókat, tudják, hogy a filozófiai témájú kötetek nem igazán az én műfajom. Jó, ez vallástörténet, a rengeteg jegyzetnek hála sokkal több volt a kapaszkodó is, de nem ezért okozott pozitív meglepetést.
Lira.hu
Legutóbb a szelestei gyógyvíz elkapatott minket, így aztán a Sárvár környéki túráink esetében nem is volt kérdés, hogy napi kilométereket a wellnessben pihenjük ki. Na jó, én. Greffi megelégedett a szállodai szoba pihe-puha foteljeivel és egy jó könyvvel.