Elég tanácstalan voltam, hogy mit is írhatnék erről a novellagyűjteményről, mert elég ambivalens a hozzá való viszonyom. Mentő-ötletként végül ránéztem, hogy mit írtam az előző két kötetről. Meglepő: azt írtam róluk, hogy nem tudom, mit is írhatnék róluk.

Libri

A Helikon sorozatban ez a harmadik Poe-kötet, korábban megjelent már A fekete macska és Az aranybogár. Mindkettőről azt írtam, hogy mai krimiken edződött olvasóként számomra nem igazán működnek ezek a szövegek, de ha megpróbálok belehelyezkedni Poe kortárs olvasójának a helyébe, akkor működik a borzongatás. Ugyanez elmondható ennél a kötetnél is, ahogy az is, hogy Poe műfajteremtő munkája vitathatatlan, ebből a szempontból mégiscsak izgalmasak ezek a történetek.

Öt novella van a kötetben, ebből négyet Babits fordított (ezt csak az új keletű Babits-érdeklődésem miatt emelem ki). Nekem most éppen pont a Pásztor Ádám által fordított A Maelström poklában című írás tetszett a legjobban (bár elvileg a címadó novella a legjobb), ami eléggé különbözik a többitől. Nincs benne igazán az a sűrű atmoszféra, amiből sötét árnyak bontakoznak ki az olvasó szeme előtt, hanem egy furcsa hajótörést élünk át a narrátorral, pillanatról pillanatra. Szerintem remek, szívesen olvasnék hasonlókat Poe-tól.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.