Érdekes a kötet viszonyulása a már olvasott és ismertetett előző kettőhöz. A szerző azok között írta, az én tetszési skálámon is azok között helyezkedik el, s az az idő, melyet a történet felölel, átfogja, összeköti az előző kötetetek időtartamát. Mindezt ebben az esetben a vörös rózsa szemszögéből teszi. Lássuk, hogyan!

(moly)

A vörös királyné hőse Margaret Beaufort, a Lancaster-család tagja, vagyonos örökösnő, ilyen módon fontos sakkbábú a hatalmi harcokban. Gyereklányként ismerjük meg, akinek legfőbb óhaja, hogy egyházi kötelékben élhesse le életét, persze származásának megfelelően minimum apátnőként. Anyja aránylag korán értésére adja, hogy ez a bizonyos származás világi kötelezettséget jelent - házasság révén megfelelő helyre kell vinnie vagyonát, s minél több fiúval gyarapítania a Lancaster-házat, mivel amíg ilyen jellegű dolgot nem tesz le az asztalra, addig semmi jelentősége nincs az életének. Egy felbontott eljegyzés után, hogy a születendő gyermek kétszeresen is be legyen biztosítva a trónöröklési sor előkelő helyére, először Tudor Edmund gyámsága alá helyezik, majd hozzáadják. Az elvárt gyermek megszületik, a férj fogságba esik és meghal. Ez idő alatt az ország vezetésében lejátszódik az a törés, melyről A folyók asszonyában olvashattunk közelebbről: megszületik ugyan a rég várt trónörökös, de Henrik király elméje megbomlik, francia származású feleségének pedig nem szívesen engedelmeskednek az angol főurak. Eddigre Margit letesz arról, hogy saját jogán legyen "valaki", Istentől kapott küldetésének tartja, hogy ebben a megrendült helyzetben a fiát ültesse trónra idővel.
Ezután újabb házasság következik, Henry Stafforddal, a regény egyik legszimpatikusabbra megírt karakterével. Mindenek fölött a családja, birtokai, gazdasága egységét és békéjét tartja szem előtt. Jól átlátja, hogy nem érdemes belefolyni a Lancaster-York csatározásba, amíg nincs esély a kérdés végleges eldöntésére, s mikor nem a saját (Lancaster) pártja nyer, nem átall kegyelmet kérni a Yorkoktól, az uralma alatt állók békéjének érdekében. Eközben remekül viseli felesége nehéz természetét, és támogatja a Tudor-Lancaster örökössel kapcsolatos elképzeléseiben.
A halála után Margit immár maga dönt egy újabb házasság mellett, s házastársául Thomas Stanleyt választja, mint olyan trón-közeli intrikust, aki révén a legjobb esélye van a fiát a gyűlölt Yorkok ellenében trónra juttatni. S miután férje révén bejut a királyi udvarba, fullba kapjuk az intrikát, s látjuk az ellenség oldaláról A fehér királynéban már olvasott viszontagságokat.

Ami tetszett:
Egy másik blog hozzászólásai között olvastam, hogy milyen szépen megoldott párhuzam, hogy Elizabeth, a fehér királyné a boszorkány, Margaret, a vörös királyné ezzel szemben a szent. Ezt kicsit továbbgondolva felfejtődött az oda-vissza utalások rendszere, ami nem lehet véletlen. Jacquetta, Elizabeth anyja, szintén boszorkánynak kikiáltott, személyesen ismert Jeanne d'Arcot, valamiféle barátság is kialakult közöttük. Margaret, aki soha nem találkozott vele, de a látomásaiban megjelent, önmagát tartja Johanna szellemi, spirituális örökösének. Elizabeth kétszer is szerelemből ment férjhez, Margaret mindig a hatalmi játszmáknak megfelelően került bele házasságokba. Elizabeth - Margaret meglátása szerint - származása alapján egy senki, aki varázslatnak, a szépségének és a bűnös emberi vágyaknak köszönhetően királynévá emelkedett. Eközben ő, aki az éppen nem regnáló család tagja, egy senki - csakis akkor lehet belőle valaki, ha eléri a "Király anyja" titulust. Ehhez képest egyetlen fia születik, s kis híján belehal a szülésbe, miközben Elizabeth évente szül egy gyermeket a királynak. Izgalmasan dinamikus kapcsolat-rendszer ez.

Ami nem tetszett:
Megint nem jött be a hősnő leírása. Persze ha az volt a cél, hogy utáljam, akkor a szerző sikeres volt. De mennyivel nagyobb bravúr lett volna elérni, hogy minden jellemhibája és ellenszenvessége ellenére neki drukkoljak?
Margaret ugyanis az első pillanattól kezdve végtelenül bigott, önhitt és becsvágyó. Később ezek a jellemvonások kiegészülnek a kétszínűséggel és képmutatással. Semmi mentsége nincs. Illetve az nem mentség, hogy mindent azért tesz, hogy Isten neki kijelentett terve megvalósuljon.
Az is kissé bénácska dolog volt, hogy Margaret kilenc éves korában kezd el nekünk mesélni, de a leírt gondolkodásmód nem lehet egy kilenc évesé, inkább tizenhat körülinek tippeltem, mielőtt megtudtam a valódi korát. Ennél is kellemetlenebb volt, hogy ugyanezt a személyiséget láttam tizenkilenc és huszonkilenc éves korában is. Ezzel kicsit olyan folyókasszonyás-Jacquettás lett a karakter.

Izgalmas volt a regény végén a fő kapcsolódási pont A fehér királynéhoz - Elizabeth lányának a komolyabb szerephez jutása. Alig várom, hogy eljöjjön vele a két szál egyesülése, de ha jól tudom, a következő kötet még egy újabb visszakanyarodás lesz a már olvasott időszakba.

Minden esetre jó, hogy végre lett egy karakter, akinek a történet alig várom.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.