Viszonylag ritkán fordul elő, hogy nagy élvezettel olvasok egy könyvet, de nem tudnám biztosan megmondani, hogy miről szól. Nos, ez ilyen volt. Ennél fogva aztán írni sem nagyon könnyű róla.

moly.hu

Semmilyen előzetes tudásom nem volt erről a regényről, sőt, valahogy az sem tudatosult bennem, hogy a Lolita szerzőjének a könyvét tartom a kezemben. Talán ez utóbbi jobb is, mert akkor biztos lettek volna várakozásaim, amik valamilyen módon biztosan nem teljesültek volna. Hű de rébuszokban írok, bocsánat. Ez nyilván a történet - számomra - nehezen megfoghatóságából adódik.

Csak hogy valami konkrétum is írva legyen: egy kivégzésére váró férfi utolsó napjait követjük végig, akit fogvatartói különféle módokon kínoznak. Ezek a kínzások egészen abszurdak, de ebben a Nabokov-alkotta világban feltehetően van értelmük.

Ami számomra a legkézzelfoghatóbb és legfeltűnőbb volt, az a nyelvi- és történetmesélési leleményesség, amihez hasonlót eddig csak Boris Vian Tajtékos napok-jában tapasztaltam. Érdekes módon ott ezekben a virtuóz megoldásokban őszinte örömömet leltem, Nabokovnál inkább zavarba jöttem tőlük. Végig, amíg a Meghívás...-t olvastam, azt éreztem, hogy itt olyan rétegek kikacsintásai ezek a villanások, amiket nem látok és nem értek.

Amikor a végére értem, volt egy olyan gondolatom, hogy újraolvasom az egészet, hátha kicsit jobban helyrekerülnek a dolgok. Ehelyett aztán inkább elemzéseket és mások értelmezéseit olvasgattam, és összességében megnyugodtam. Vannak olyan értelmezési rétegek, amiket én is felfedeztem, műveltségtől függően továbbiakat is felfejthet ki-ki magának, de végső soron elfogadom Vladimir Nabokov megfogalmazását a Bevezetésből: ez az írás "hegedű az űrben", de néhány olvasó majd talpra szökken, és beletúr a hajába...

 A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.