Az első meleg előétel, amit elkészítettünk a könyvből, igazi téli comfort food, hogy ilyen szép külföldies szóval illessem ezt a kolbászos batyut. Nyáron, negyven fokban jó eséllyel azonnal paprikás zsírt izzadna tőle az ember, de így télidőben gyakorlatilag reggelinek, ebédnek és vacsorának is egyformán jól csúszik.

A recept nagyjából annyi, hogy az ember csinál egy csomó pucér kolbászt, amit utána mindenféle egyéb finomsággal levelestésztába csomagol, és megsüt.

Ami a legizgalmasabb volt benne: a kolbászhús saját kezű elkészítése. És itt már szembesültem is az egyik olyan dologgal, amire a szerző a kötet előszavában felhívja a figyelmet: ő bizony nem mondja meg, hogy valamibe mennyi fokhagymát, borsot, sajtot, akármit tegyél - annyit tegyél, amennyit szeretnél, hogy benne legyen. Mivel megközelítőleg sem volt sejtelmem a nagyságrendekről sem, hogy egy kolbászhúshoz mennyi micsodával bolondítod meg a darált húst, ehhez kerestem egy külön receptet. Aztán igen alaposan agyonborsoztam szegény húst, egy elhibázott mértékegység átváltás miatt, de végül sikerült helyreállítani az egyensúlyt.

Ebben a kolbászhús készítésben látok potenciált a jövőre nézve is. Most hogy már tudom, hogy akkor is működik, ha nincs beletöltve semminek a belébe, azt hiszem, fogok még ezzel kísérletezni.

Amiben eltértem a recepttől:
- a múltkori tanulságok alapján most eleve féladag darált hússal indultam,
- a receptben szereplő zsírban vagy olajban sütés helyett grillserpenyőben, saját zsírjukban sütöttem a kolbászokat
- amiket feleakkorára vettem, mint amekkorára adódtak a receptet követve.

Így 12 batyu lett belőle, amiből én ebédre kettőt bírtam megenni, úgy, hogy nem reggeliztem. Ha vendégvárónak vagy ténylegesen előételnek készítjük a jövőben, valószínűleg még kisebb kolbász-egységekkel fogunk dolgozni.

Amúgy magában is szuper, de egy kis mustárral és vegyes vágottal tényleg teljes értékű étkezéssé válik.

Jövő héten valami könnyebbel, a halas előétellel folytatjuk.