"Jól figyeljenek arra, amit most mondok."

Moly

Narrátorunk a fenti felütéssel kezdi a meséjét, és mondja is 270 oldalon keresztül, csupán egy-egy lélegzetvételnyi szünettel. Ezalatt megismerünk egy teljes életutat, egy önmagát és az életét felépítő fiút, egy szerelmes férfit önfeladásban, sikerben, megalkuvásban, és egy visszavonuló, magába forduló embert, aki már nem a külső sikerekben méri az életét, hanem talán a belső megelégedettségben. Persze ez az élet nem önmagában zajlik, hanem történelembe ágyazva, a huszadik század közepének minden viharával és fordulatával, olykor egészen abszurd jeleneteivel. Hrabal olyan természetességgel írja le a világ eseményeinek a hatását az egyes ember életére, hogy olvasóként szinte észre sem vesszük. Egyébként is nagyon jellemző a szövegre a természetesség, minden tekintetben.

Amikor azt írtam, hogy a narrátor szinte meg sem áll 270 oldalon keresztül, nem túloztam. Olyan hosszú gondolatfolyamokból épül a történet, hogy volt, hogy a buszon túlutaztam két megállót, mert mondatban voltam, és egyszerűen nem tudtam kiszabadulni a sodrásból.

Nem olvastam még Hrabalt, persze nem élek kő alatt, szóval voltak várakozásaim az előzetes ismereteim alapján. Alapvetően azt gondoltam, hogy szeretni fogom Hrabalt. Ez a könyv mégsem tetszett igazán. Ami tetszik benne, az sem akkor tetszett amikor olvastam, hanem valahogy később érkezett meg. Ami végül is azt jelenti, hogy jól figyeltem, a könyv működik, a történet dolgozik.

Lesz még Hrabal-kötet a Zsebkönyvek között, szóval fog még formálódni ez a kapcsolat.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.