Egyszerűen nem tudok úgy Sherlockot olvasni, hogy a sorok között ne ismernék rá a Poe-féle hagyományokra, s ne látnám meg Christie ihletforrásait.

moly

Nem először szembesülök vele, hogy szegény Arthur Conan Doyle munkásságát nem tudom önmagában szemlélni, mindig valahogy beszorul a számomra műfaj-meghatározó Edgar Allan Poe, s nagy kedvencem, Agatha Christie közé. Ráadásul ennek a regénynek a cselekménye nem is kötött le annyira, hogy ne kalandozzak el folyton, így talán most is inkább a kalandozásaimról tudok írni, mint magáról a kötetről.

Bár a történet egy eltűnt szülő utáni nyomozással indul, hamar rejtélyes gyilkosság helyszínére érnek hőseink: Sherlock, Watson, s Miss Morstan. A furcsa bűneset körülményei határozottan emlékeztetnek A Morgue utcai kettős gyilkosság esetére, még ha az elkövetők ebben az esetben hétköznapi, bár egzotikus származású embereknek is bizonyultak. A cselekmény előrehaladtával szerelmi szál is alakul: Watson doktor Hastings-kapitányi gyorsasággal bárgyul bele szép megbízójukba, Miss Morstanba. S ebben az esetben is kapunk egy hosszú elbeszélő részt a bűntett elkövetésének előzményeiről, bár itt, Poirot-val szemben maga a tettes a mesélő - úgy tűnik, Sherlockot jobban érdekli a bűnözői elme és motivációk, mint a saját zsenije.

Így összességében kapunk egy krimit, mely egy rejtéllyel indul, ami gyilkosságba fordul át, ami egy régmúlt bűntény messzire nyúló következménye. Van egy kokain- és/vagy munkafüggő nyomozónk, kiterjedt besúgóhálózattal. Van házasságba fajuló szerelembe esés is, valamint kincs, nyomor, távoli tájak, akció.

Akit érdekel az ilyesmi, ne fogja vissza magát.

A 27. kötet helyén egyelőre foghíj - Merlét váratlanul érte a könyvesboltok bezárása.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.