Philippa Gregory már nem először lepett meg azzal, hogy képes úgy regényt írni, hogy annak egyetlen szerethető szereplője se legyen.

moly

A címben szereplő szűz királynő I. Erzsébet, a Tudorok utolsó trónra kerülő tagja, Boleyn Anna lánya. A korábbi kötetekben nyomon követhettük a viszontagságos útját a korona elnyeréséig, de most hogy a fejére került, sem minden fenékig tejfel. Persze, nehéz helyzetben vette át az országot, nővére, Mária rekatolicizálása elég komoly belső feszültségeket hagyott örökül, s a külpolitika sem volt tekintettel a nem uralkodásra nevelt fiatal lány hatalomátvételi nehézségeire. S ha már fiatal lány... Gondolom Gregory szempontjából azon volt a hangsúly, hogy megmutassa, nem csupán uralkodó volt Erzsébet, hanem nő is, akinek vannak érzelmei, vágyai, szükségletei - s ezek miért is ne lehetnének az adott pillanatban fontosabbak, mint hogy éppen mekkora túlerőben van a francia flotta az angol hajóhadhoz képest? Ám nekem a megírt karakter hiteltelenségig túl lett tolva, mint felelőtlen fruska - tudva azt, hogy mindeközben az Anglia nagyhatalmi pozícióját megteremtő uralkodóról beszélünk.

A másik legfontosabb szereplő, Robert Dudley, A királynő bolondjának is fontos karaktere volt. Az Erzsébet-életrajz szerint, ugye, egyetlen igaz szerelme volt a királynőnek: Dudley. Lord Robertet az előző kötetben származásának megfelelően pökhendi, számító, de ezzel együtt az olvasó fejét is elcsavarni képes, szerethető férfiként ábrázolta a szerző. Ebben a regényben minden olyan jellemvonása eltűnt, ami miatt elnézhetnénk a kellemetlenkedéseit. Kimondottan tenyérbemászó, erőszakos, s olyan indítékokkal is felruházta Gregory, amik számomra kérdésesek, hogy mennyire voltak meg a valóságban, vagy mennyivel inkább a dramaturgia kívánta a meglétüket.

Az egyetlen szereplő, aki nem irritált, William Cecil volt, Erzsébet tanácsadója. Egy olyan, két lábban a földön álló politikus, aki, mintegy apafiguraként nézte el a királynő tévútjait, vette át az irányítást, mikor arra szükség volt, s húzódott a háttérbe, mikor a helyzet úgy kívánta meg.

Kár, hogy ott ért véget a történet, ahol Erzsébet meghozta a döntést, hogy Anglia fontosabb, mint Erzsébet. Érdekes lenne az érett uralkodónő regényét is elolvasni. S kár az is, hogy az ifjú Erzsébet életének az a szakasza, mikor mostohaanyjának, Parr Katalinnak (A makrancos királyné) férjével került a pletykák középpontjába, most jótékony homályban maradt. Nem a pletykákra éhezvén mondom ezt, hanem mert itt maradt egy betöltetlen lyuk a két regény között, ami nem jellemző erre a regényfolyamra, s különösen bosszantó annak fényében, hogy számos utalás történik az incidensre, amúgy.

Nem volt mit szeretni ezen a könyvön, na.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.