Sokat törtem a fejem az A betűn. Apa, anya nem játszott, mert ha egyikőjüket választom, az a másikukkal szemben méltánytalan. Amikor eljutottam Arany Jánosig, kamaszkorom kedvenc költőjéig, már éreztem, hogy a jó ösvényen vagyok, de még nem a célnál. Végül - nem is értem, hogyhogy nem korábban - eszembe jutott: Jane Austen.

Nem fogom most az olvasót Jane Austen életrajzzal terhelni, akit érdekel, számtalan írást olvashat róla, magyarul is, angolul is. Ez a bejegyzés arról szól, nekem miért fontos Austen kisasszony.

A kapcsolatunk régre nyúlik vissza. Egészen pontosan a három legrosszabb Jane Austen-feldolgozás egyikének, a Büszkeség és balítéletnek magyar mozikba kerülésekor (2006) kezdődött. Az osztálytársaim nagy része látta a filmet, majd ezt követően kézről kézre járt a regény. Ez az általános érdeklődés az én kíváncsiságomat is felkeltette. Szerencsére már akkor is megvolt az a rigolyám, hogy előbb a könyv, aztán a feldolgozás. Ha elszaladok megnézni a filmet, lehet, hogy ott véget is ért volna az ismeretségem a szerzővel. De én a könyvet vettem meg. Azonnal magával ragadott a románc, és még valami, amit akkoriban nem boncolgattam, nem kerestem a mibenlétét. Ellenben egy nyár leforgása alatt felfaltam az összes Austen-regényt.

Azóta eltelt 10 év. Számtalanszor újraolvastam az összeset. Nem azért, mert a történetek bármi újdonsággal szolgáltak a második nekifutás után. A szereplők miatt, a dialógusok miatt, a szerző megjegyzései miatt. Nem tudom, hogy azért figyeltem fel az Austen tollából áradó intelligenciára, bölcsességre, emberismeretre, mert a való életben is ekkor kezdtem egyre inkább feszegetni az addigi barátnők-fiúk-álmodozás mikrovilágom határait, vagy éppen fordítva. Egy biztos - most így utánagondolva: határozottan későn érő típusnak mondhatom magam.

Rengeteget tanultam Jane Austentől. Fikarcnyit sem számít, hogy a történetei a 18. századi angol szalonokban játszódnak. Olyan emberi tulajdonságokat, gondolkodásmódokat, jellemeket, viselkedésmintákat és viszonyokat látott meg és írt le, amik ma is ugyanúgy jelen vannak az életünkben, mint akkor. Ő tanított meg humorral és elnézéssel tekinteni mások és a magam tökéletlenségeire.

Sokat köszönhetek Jane Austennek. Számomra ő nem egy lányregényeket író vénkisasszony, hanem egy intelligens, őszinte, önmagával és a világgal megbékélt példakép.

Ezt a bejegyzést az ABC-játék ürügyén olvashattad. A teljes listát itt találod.