"...mikor végre nagy nehezen megmozdultam, kiderült: Gerzson a fejemhez kötötte a fonalát. Összekötött a mennyezettel. Ki tudja, mióta várt erre az alkalomra, hogy végre felfedezzen egy, az ágy síkjából kiemelkedő, szilárd pontot, ahova az alapszálat kötheti. Nyilván valami félelmetes hálólabirintust tervezett, úgy képzelte, beszövi az egész szobát, csodálatos pókháló-katedrálist épít. S ekkor, bumm, felállok. Óvatosan fejtettem le tarkómról a szálat, Gerzson ijedten menekült a mennyezet felé, abban a pillanatban biztos csalódott a világban, amely durva gesztusaival foszlányokra zúzza a pókzsenialitást." 

Moly.hu

A zsebkönyv-gyűjteményemben évek óta három könyvnyi hiány tátongott. A három hiányzó közül a Lázár Ervin-kötet volt az, amiről hittem is, meg nem is, hogy egyáltalán létezik, annyira nem lehetett sehol a nyomára bukkanni. De hála a hozzám hasonló gyűjtőszenvedéllyel bíró némely családtagjaimnak, néhány hete megérkezett az otthonomba a szóban forgó kötet.

A hiány betöltésén túl még egy oka volt annak, hogy nagy örömmel vetettem bele magam a novellagyűjteménybe. Lázár Ervin nekem elég sokáig A Négyszögletű Kerek Erdő bohókás szülőatyja volt, mígnem egy-két évvel ezelőtt találkoztam A láda című novellával, aminek  a mágikus realizmusa azonnal elvarázsolt, és elképesztően inspirálóan hatott rám. Azóta is nagy rajongója vagyok a "felnőtt" Lázár Ervin-meséknek.

A kötetben olvasható húsz novella elég változatos műfajú, változatos születési dátumokkal. Az első történetnél (Hóban) kicsit meg is ijedtem, annyira Móra Ferenc ízű volt, de aztán ez a stílus itt véget is ért. A többi írás a mágikus realizmust mutatja be Rácpácegres varázslatos hétköznapjain keresztül (ezeket szinte mind nagyon szerettem, ha konkrét példát akarnék hozni, akkor terjedelmi okokból inkább olyan címet írnék, ami annyira nagyon nem tetszett), van két szocio-novella, amikben valamiféle félszeg szeretet érződik, nagyon kedves és humoros állattörténetek, bölcs gyermekek meséi (nagy kedvencem a Csapda), és az elmúlás kérdése is előkerül. 

Így utólag visszagondolva, bár a szocio-novelláknál említettem a szeretetet mint hívószót, igazából a kötet összes írásán átsüt ez a félig megfoghatatlan valami, amit itt most nem érzelem-értelemben, hanem inkább magatartásformaként, a világhoz való odafordulásban való mentalitásként használok. Szóval úgy érzem, Lázár Ervin bármiről is írt, ahhoz szeretettel tudott fordulni, és ebben áll az ő varázsereje.

Egyetlen dolog volt a kötetben, ami annyira nem tetszett, de ez talán ízlésfüggő is. Az egyébként nagyon informatív és hasznos tudással felvértező Utószó úgy hatott rám, mint a hideg zuhany. A kötet történeteiből félig elvarázsolt állapotban kiandalgó tudatom egy kiselőadás rideg valóságába zuhant, és minden nagyon érdekes volt, ami ott elhangzott, de ott és akkor nagyon rosszul esett. Nálam személy szerint jobban működött volna, ha van előtte egy figyelmeztetés: itt most csukja be a kötetet, s néhány hét múlva térjen vissza rá. Vagy félig előszóként, félig jegyzetek formájában - talán így az egyes történetek való életbeli vonatkozásai még jobban átjöttek volna... De mondom, ez a megoldás lehet, hogy csak az én befogadás-élményemmel nem volt kompatibilis, és ennek ellenére ez egy remek, hiánypótló kötet.

Olvassatok Lázár Ervint! Varázslatos.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.