Mindig izgalmas, ha az ember klasszikussal, kultikussal kerül először szembe. Ez a tudat már önmagában várakozásokat támaszt.

Moly

Tudom, tudom, hol éltem én eddig, hogy sem a könyvet nem olvastam, sem a filmet nem láttam? Nem tudom, valahogy az érdeklődésem nem lökdösött ebbe az irányba. Persze, a címet - Gépnarancs - ismertem, meg Kubrik ikonikus képeit is, de a történetről még csak sejtelmem sem volt eddig. Teljesen tiszta lappal indultam neki a kötetnek.

Így aztán a második fejezet után már nyitnom is kellett mellé egy Jane Austent párhuzamos olvasására, hogy egyensúlyba kerüljön a szellememre terhelt erőszak az illemmel és tapintattal. :D

Az erőszak mellett még a nyelvezetet szokás kiemelni a könyvvel kapcsolatban. Mivel én már az a generáció vagyok, aki oroszul nem tanult, így a narrátor szlengjének felfejtése ilyen irányból nem volt lehetséges (bár azt olvastam, eredetiben sokkal jobban érvényesül az orosz hatás), de igazából a kontextus alapján többé-kevésbé értelmezhető volt a szöveg, ha jól figyelt az ember.

És hogy ezeken a külsőségeken túlmenően milyen volt találkozni ezzel a klasszikussal? Burgess javára írom, hogy a történet végére már helyenként együtt tudtam érezni kicsi Alexünkkel, ugyanakkor a lezárást egy kicsit hirtelennek éreztem, előzmény nélkülinek.

Most, a poszt írására készülődve utánaolvastam azért a könyvnek és a szerzőnek is, ami plusz jelentésrétegeket ad az olvasmányélményhez. Amúgy is újraolvasós lett volna, de ezzel a háttértudással azért többet fog mondani.

Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, de szerintem legalább egyszer érdemes olvasni, főleg ha előre felkészül belőle az ember.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.