Mit is mondhatnék egy alapműről, amiről már annyi, nálam sokkal okosabb ember elmondott rengeteg dolgot? Hát nem sokat... Szuper-szubjektív élménybeszámoló következik.
Helikon
Anélkül, hogy kétségbe vonnám Az ember tragédiájának értékét és irodalom-/kultúrtörténeti jelentőségét, be kell vallanom, hogy nekem most nagyon nehéz olvasmány volt. Pont ettől pont nem tartottam, olvastam többször is. Gimnazistaként, amikor kötelező olvasmány volt, kifejezetten élveztem. Most meg körülbelül egy héten át minden este nekiültem, és fél oldalon belül elaludtam rajta. Úgyhogy onnantól reggel próbálkoztam. Minden reggel egy szín. És szépen, favágó módon végigrágtam magam rajta.
Erre nem vagyok büszke.
Lehet, hogy a leterheltségemmel volt összefüggésben, vagy egyéb külső tényezőkkel, de biztos, hogy színpadon jobban élveztem volna.
Ami most újdonságként feltűnt, hogy Madách milyen kevéssé szimpatizál a női nemmel, Éva szerepe alapján. (Utánaolvastam, nálam okosabbak megmagyaráztak, hogy ez valószínűleg tényleg így volt, és oka is volt ennek.) Ehhez képest szép, hogy legalább a zárlatban feloldja ezt a feszültséget.
Most így ennyi. Ebben az évben így voltam Madáchcsal.
A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.
