Legutóbb talán gimnazistaként olvastam Shakespeare-t, szóval némi kíváncsisággal vágtam neki a kötetnek. Határozottan jó előérzettel töltött el, hogy a drámák fordításai két nagy kedvencemhez kötődnek: a Szentivánéji álom Arany János, a Romeo és Júlia Kosztolányi Dezső interpretálásában olvasható.

[Moly.hu]

Bevallom őszintén, a Szentivánéji álommal elő nekifutásra kicsit szenvedtem: elszoktam a dráma műfajától, nehezen tudtam követni, ki kivel van, és egyáltalán. Nem könnyítette meg a dolgot az sem, hogy a szereplők egy csoportja tündérekből és egyéb varázslényekből áll, ráadásul az egyikőjük kifejezett hobbija a bajkeverés - ami köré végül is az egész történet kerekedik. A végére viszont határozottan belerázódtam, kifejezetten szórakoztatott például, amikor az athéni polgárok széttrollkodják a kézművesek színházi előadását - ráadásul ettől csak Shakespeare is szimpatikusabb lett, hiszen nyilvánvalóan nem esik abba a hibába, hogy véresen komolyan vegye önmagát. Olyan szemmel is figyeltem, hogy mennyire ismerek rá a szövegben Arany Jánosra. Bár nem vagyok a téma szuper-szakértője, de azt gondolom, hogy határozottan a szöveg volt előtérben, és nem az ő habitusa - legalábbis nagyon meglepődnék, ha bármelyik saját szövegében a "lullabáj" kifejezéssel találkoznék. :D

A Romeo és Júlia soha nem tartozott a kedvenc szerelmi történeteim közé - eddig talán kétszer olvastam. Most, a harmadik alkalommal is csak a korábbi benyomásom erősödött, és most már meg is tudtam fogalmazni, mi bajom van vele. Röviden annyi, hogy ahogy én értelmezni tudom ezt a történetet, az totálisan ellentmond az általános felfogásnak, és ez feszültséget okoz bennem az olvasás során. Szóval ha már választani kell, inkább a Szentiván éji álmot olvasom újra. De azt semmiképp nem hagynám szó nélkül, hogy Kosztolányi - itt is - zseni. Ennek bizonyítékaként itt hagyok egy párbeszédet:

"R: Porban járó gyanúsításodhoz úgy illik ez a szellemeskedés, mint cipőhöz a cipő csokra.
M: Szóval azért mentél oda: cipő-csókra?
R: Nem szolgáltam rá a csípő szókra. Egyébként is mindig csak folytatod a kapott ötletet.
M: Nem kapott az, hanem kopott.
R: Az még mindig jobb, mint a lopott. Az én élcem csak az álcám, mellyel takaródzom, vagy a pálcám, mellyel megfenyítelek, vagy - ha úgy tetszik - a tálcám, melyen átnyújtom neked az igazságot. De te úgy űzöd a szójáték könnyed művészetét, mint robotot, és ezért botot érdemelsz, pajtás, botot. Nem a szellemed kaptatod, csak a nyelved koptatod, s ezzel aztán köpöd a másoktól kapott-kopott-lopott élceket."

Ennyi.

 A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.