Valójában ennek a posztnak másfél héttel ezelőtt kellett volna megszületnie, csak nem igazán voltam abban az írós állapotban. És ezen a héten két további tésztaételt kellene megfőzzek, hogy utolérjem magam. Erre egyrészt van esély, mivel lassan elhagyhatom az otthonom jelentette elefántcsonttornyot, másrészt minden főzést nehezít, hogy a szaglásom egyelőre nincs a topon.

Na de ennyit a magam állapotleírásáról. A posztnak azonban alapvetően a carbonara spagettiről kellene szólnia, úgyhogy váltsunk. Talán azért esett a választásunk erre a receptre, mert ahogy Váncsa is írja, ahány helyen eszi az ember ezt az ételt, annyi módon készítik el. A szerző szerint a kötetében szereplő recept az eredeti és autentikus formájában írja le a spaghetti alla carbonarát, s mi nem tudunk vele vitatkozni.

Annyiban egészen biztosan olasz, hogy tényleg minimális hozzávalóval készül (ld. fotó), és szupergyors is, mert nagyjából a tészta főzési ideje + 2 perc az elkészítés. Ezen szorongtam a legjobban, hogy sikerüljön úgy előkészíteni a hozzávalókat, hogy minden a tészta leszűrésekor készüljön el, hogy csak össze kelljen keverni a hozzávalókat. Ami nekem külön fura volt, hogy a tejszínnel elkevert tojást utólag keverem a leszűrt tésztához, ami elvileg olyan forró, hogy hőkezelődik rajta a tojás. Biztos én szűröm rosszul a tésztát, de nekem kb. pár másodperccel azután langyos, amint lekerült róla a forró víz, szóval a receptnek ellentmondva kissé aládurrantottam még a tészta és a szósz elegyítése közben az ételnek, hogy számomra is megnyugtató végeredményhez jussak.

Igazából nagyon finom és laktató volt, de nagyjából a második falat után néztünk greffivel egymásra, mondván, némi fokhagymát még pont elbírna a kompozíció. Összességében arra jutottunk, hogy bizony fogjuk ezt a carbonarát csinálni, viszont módosított recepttel: extra fokhagymával.