Elérkeztem Philippa Gregory Plantagenetekről és Tudorokról szóló regényfolyamának utolsó részéhez. Nagyon drukkoltam, hogy a történet lezárása felérjen a sorozat legjobb részeihez. Vagy legalább az elviselhetően átlagosakhoz...
moly
Sajnos utóbbi kategóriát is inkább alulról súrolja nálam. A történetnek három elbeszélője van. Az első három fejezetben egyesével megismerjük őket. Az ismerkedő fejezetek után az volt a benyomásom, hogy kettő végtelenül számító, önhitt nőt és egy balekot kapok a nyakamba néhányszáz oldalon át. Jó hír, hogy úgy a regény kétharmadától némileg árnyaltabb karakterekké válnak a hőseink, bár a már ismertetett legfőbb jellemvonásaik továbbra is meghatározóak maradnak. Pedig végtelenül érdekes volt a szituáció, amire a regény fel van fűzve.
A címben szereplő "másik királynő" a skótok királynője, Mária, VIII. Henrik Skóciába férjhez ment nővérének unokája. Mária elég jó kilátások között nőtt föl. A francia trónörökös feleségeként, a skót trón saját jogú örököseként, és az angol trón várományosaként nevelkedett. Aztán a francia férje meghalt, s a skót főurak nem fogadták el uralkodójukként, ellenben elfogták. Szökése után Erzsébethez menekült Angliába, aki viszont nem fogadta kitörő lelkesedéssel világszép, még termékeny, katolikus vetélytársat. Így aztán legfőbb tanácsadója, William Cecil legyártatta a hamisított bizonyítékok tömkelegét, amik alapján el kellett volna ítélni, mint az angol trónra törő áruló rokont. Igen ám, de az angol bíróságot vezető, végtelenül becsületes Talbot gróf nem hajlandó a koronás főt koholt vádak alapján elítélni. Ezért büntetésből (jutalomnak feltüntetve, nyilván) neki jut a megtiszteltetés, hogy házi őrizetben tartsa a skót királynőt, míg Erzsébet és Cecil megegyezik a skót főurakkal, királynőjük visszahelyezéséről. Ám, mivel valójában nem érdekük hatalomra juttatni az örökös nélküli Erzsébet egyetlen vetélytársát, akiért bármikor hajlandóak felkelni Anglia elnyomott katolikusai az új vallást erőltető királynővel szemben, így aztán alaposan ott felejtik szegény megjutalmazott grófnál a másik királynőt, aki őrzője vagyonát felélve tart uralkodói udvartartást, és szervezi a különféle összeesküvéseket... Ettől szegény grófnak nem csupán az anyagi helyzete válik kilátástalanná, de friss házassága is a szegény sorból származó, ám rendkívül jól házasodó, egykori férjei vagyonát megöröklő, egyre nagyobbra duzzasztó asszonyával. Bár, valójában a mellőzött, s felélt vagyonú feleség az egyetlen ebből a hármasból, aki jobban jön ki a bizarr együttélés közel húsz évéből, mint ahogy belekerült.
Mondom, izgalmas a történet. Csak ne lennének ennyire egysíkúak a szereplők... S olvasóként változatlanul az volt a benyomásom, hogy a szerző nem igazán szimpatizál az angol történelem egyik legsikeresebb királynőjével. Bár most kivételesen változott az Erzsébet-Cecil felállás. Az eddigi történetekben Erzsébet volt az elszabadult fergeteg, akit Cecil fogott vissza. Ebben a regényben inkább olyan benyomást keltettek a mesélők, mintha Erzsébet jó akart volna lenni, csupán a felkapaszkodott tanácsadója vitte bele őt a tisztességtelenségbe...
Összességében sajnos ez is azok közé a Philippa Gregory regények közé tartozott, amik inkább kimerítenek a szereplők állandó picsogásával, mint felüdítenek a remek történetmeséléssel. Ennek ellenére nem bánom, hogy átrágtam magam ezen a tizenöt köteten, mivel sokkal többet tanultam az angol történelemről, mint eddig bármikor.
A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.
