Ez a kötet jó példa arra, hogy miért is csinálom ezt a Zsebkönyv-olvasós-sorozatot. Mert ha nem határoztam volna el, hogy sorban elolvasom az összeset, valószínűleg soha nem vettem volna a kezembe ezt az írást. (Amit így is méltatlanul sokáig tologattam, egyéb olvasmányokat elé sorolva.)

moly

Ciki, nem ciki, eddig soha nem hallottam Zweigről, így aztán a Sakknovelláról sem, amit legjobb írásaként szokás emlegetni. Így csak annyit tudtam előzetesen az olvasmányomról, hogy valami lesz a nácikkal (Szabó Levente mindig szuper grafikája ebben az esetben erről árulkodott), és egy olyan sportról szól, ami cseppet sem köt le. Nem voltam lelkes, na. De egyszer el kellett kezdeni.
És elkezdtem, és le sem tettem, míg a végére nem értem. Majd amikor a végére értem, egy nekifutásra elmeséltem Greffinek az egészet, mert nem bírtam magamban tartani az élményt. Úgyhogy most nektek is mesélek. Nem azt, hogy miről szól a történet, mert nagyon sok mindenről. Inkább csak egy-egy sarokkövét az írásnak, távirati stílusban, így talán spoiler sem lesz benne.
A helyszín egy óceánjáró. A hajón utazik egy sakkmester. Nagyon egyszerű parasztfiú volt, míg ki nem derült, hogy a sakkban verhetetlen. (Az autizmus valamely típusára gyanakszom.) Nem játszik senkivel. Kivéve, ha fizetnek érte. Képtelenek legyőzni a hajó utasai. Míg meg nem jelenik egy osztrák ügyvéd. Megismerjük az ő történetét is. Kiderül, hogy valamilyen módon mindkét játékosnak a sakk jelentett kitörési lehetőséget. Az egyik nagyon földhöz ragadt. A másik fejben játszik. És ilyen esetben nem biztos, hogy az ész legyőzi az erőt...

Ez egy nagyon okosan megírt történet. Nagyon rövid, de rengeteg dologról szól, s állandó a feszültség, ami előregördíti a történetet. Minden a sakkról szól, de a könyv mégsem a sakkról szól. A sakk eszköz, menekülés, csapda, fegyver, kézzelfogható dolog és allegória. Nagyon tovább-gondolkodtató a történet, és felvillanyozó a jól "megírtsága".

Amúgy fent van a MEK-en.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.