Mi is az a Lakeside Weekend? A mi első alkalommal rácsodálkozó eszméletünk szerint: vízpart, sátorozás, baráti társaságok, 2-99 évig terjedő korosztály, bestiális amerikai járgányok, szuper bandák, olyan külföldi együttesek, akiket az életben nem hallgathattunk volna élőben, rengeteg tánc, kemping-kaja és streetfood-kánaán, hideg sör, másnap sokáig alvás. Három nap pozitív energiákban tobzódás és jófélén elfáradás. Na de hogy kerültünk mi ide?

morgen:
Az úúúúúgy volt... hogy elkötelezett rajongója vagyok a műfajnak (de greffi sem megy a szomszédba egy kis bugiért), ennek megfelelően fészbúkon követek hasonló tartalmakat, és szembejött az esemény. Elkezdtem utánanézni, fél óra elteltével már tudtam, hogy ott a helyem. Még egy lapáttal rátett az elhatározásomra, mikor az új Ticci szoknyám méretvételekor kaptam egy szórólapot, hogy menjünk, jó lesz.

A fesztivál előzményeiről nem mondanék semmit, akit érdekel, utána nézhet. Az biztos, hogy az idei már a 25. volt. Tehát az elsőn már a negyedik szülinapom előtt ott bugizhattam volna. Csak hogy időben kontextusba tegyük a dolgot. :)

greffi:
Az úúúúúgy volt, második rész: azt mondta morgen, még emlékeim szerint valamikor a tél vége felé, hogy ugye, ide megyünk? Megnéztem, hogy hova fogunk menni, és mivel semmi károsat nem láttam benne, sőt, kimondottan vonzott az ötlet, annak ellenére, hogy a fellépők egyikéről sem hallottam korábban, hát rábólintottam. Én ugyanis úgy vagyok vele, hogy nem a fellépők miatt szeretek sátras fesztiválokra járni, hanem az ott lévő hangulatért, a társaságért és a rengeteg széles mosolyú fesztiválozó látványáért. Nos, mint az végül vasárnapra kiderült, mindenből extra adagot kaptam :)

Az idei alkalom július 5-8-ig várta a rock&roll képviselőit és laikus kedvelőit, a világ minden tájáról. Mi csütörtökön még elszaladtunk dolgozni egy sort, mint átlagos kispolgárok, de már hátunkon sátorral és túrazsákkal érkeztünk az irodába. Majd délután szedtük a motyónkat, vonatra ültünk, és legurultunk Agárdra. A Park Kemping bejáratán befordulva a futurisztikus-retró lakókocsik előterében Elvis és Marilyn egész alakos figurája várta az érkezőket. A becsekkoláskor megkaptuk a praktikus és vicces tartalmú kezdőcsomagot, és már ki is szakadtunk a hétköznapokból. A kempingbe beslattyogva kicsit megijedtünk, hogy egy sátornyi árnyékos helyet sem találunk. Bármerre néztünk ugyanis, lakókocsik, sátrak, grillezők, napernyők, dögös autók és mocik tömege vett minket körül, összeölelkező, egymásnak örvendező találkozásokat, koccintásokat láttunk. Végül egy aránylag jó helyen, nagyjából egyenlő távol a koncertsátortól és a vízparti színpadtól lecövekeltünk. Aznap este felfedeztük a kaja és sörlelőhelyeket, és az árusok sátrait, beszereztük a hivatalos fesztivál pólókat, majd nyugovóra hajtottuk a fejünket.

Másnap kissé megfáradva és megtörten ébredtünk, és a következő megállapításokat tettük:
1, A sátrunk közvetlen közelében legalább három házibuli zajlott párhuzamosan. Ez kedves. Egészen pontosan egy ideig hallgathattuk a tóparti színpadról a szülinapos dj-t, miközben valahol a közelünkben egy nagyobb társaság sátránál alakult az arconpörgős házibuli hangulat, a közös örömzenének indított macskavernyákolással. Egy gitár, egy szájharmonika és egy csörgő került elő, és az idő haladtával, és az elfogyasztott alkohol bevitelével egyenes arányban csökkent a lelkes zenészek zenélési képessége. Aztán fél négykor varázsütésre csend lett. :)
2, Öregszünk. Soha többé párna nélkül, és a polifoamot is matracra kell cseréljük. Tényleg öregszünk.
3, Extra szuper és örömteli szervezési húzás: délelőtt kizárólag gyerekprogramok vannak, nagyon messze a sátrunktól. Jessz.

Boppin' B

Ezen a napon a délelőtti szabad foglalkozás és párnabeszerzés után megtekintettük a fergeteges sárcsolya versenyt - szappanozott pályán bemutatott kunsztok, miközben a versenyző minél messzebbre csúszik egy lendületből -, majd a vízparti színpad első fellépőjét, a Flip, Flop & the Flyers zenekart, akik már a kora délutáni időpontban felpörgették a hangulatot. Már ezen a ponton kiszúrtuk a hétvége legjobb táncosait, na mi nem voltunk köztük...
A következő kettő koncertet kihagytuk, hiszen a foci vébé is rendületlenül dübörgött a végkifejlet felé. Ám a második meccs lefújása után még éppen elcsíptük a B'15 "négytagú rockabilly trió" bulijának végét. Ezután következett egy új kedvenc zenekarom, a Redneck Roadkill. Talán ezen a felületen még visszafogtam magam ilyen szempontból, de hosszú évek óta kedvenc sorozatom és hivatkozási alapom a Supernatural. Na, a srácok pont úgy néztek ki, mintha a sorozatból léptek volna ki: a sörpocakra pattintott kockás inggel, kopott baseball sapkával/cowboy kalappal. Igazi, hamisítatlan countryt hoztak nekünk, rengeteg humorral, őszinteséggel, "egyszerűséggel". Utóbbit azért teszem idézőjelbe, mert a legkevésbé sem volt egyszerű, amit letettek elénk: nagyon profi zenészek nagyon profi zenét, teljesen magától értetődően. Őket követte a hétvége egyik sztárvendége, a Boppin' B német zenekar. Sikerült az első sorba keverednünk a koncertjükre, így hatalmas buliban volt részünk. Profi és látványos koreográfiával, a közönséggel kapcsolatot építően, a fotósokkal cicázva hozta a rock&rollt az együttes. Nem mellesleg nagyon udvariasan minden sör-pukkantást a kedves közönség Egészségére kívántak. :) Fogjuk még őket is sokat hallgatni, és tényleg nagy élmény volt egy ilyen csapatot élőben látni.

Szombaton a nemzenei programok közül a Trabant-húzó versenyt és a vízi táncversenyt éreztük kihagyhatatlan programnak, aztán greffi sportdélutánt csapott az ebédje mellé - F1-es időmérő és foci-vb. Ez alatt én egy fa árnyékot adó lombjai alá húzódva Leslie L. Lawrence-szel, barackos krémes bubis gofrival és meggyes sörrel múlattam az időt. Az esti meccs után viszont kicsíptük magunkat, és a koncertsátorban elfoglaltuk a bejáratott első soros helyeinket. A Prison Band házigazdához méltóan örömzenélt, ment is a tánc a harmadik sor mögött induló placcon. Miután Cactusék elhagyták a színpadot, érkezett az aznap esti attrakció: Bailey Dee, egy elbűvölő, tehetséges és dögös csaj Chicagoból, kiegészülve az olasz Don Diego Trioval. Nekik már a nevüket is imádtuk (mellékszál: Zorro civilben nem Don Diego volt?), és a szem előtt levő tagjai szinten figyelemre méltó jelenségek voltak: az ezüst hajú, gitáros Don Diego, és az ünneplőbe öltözött dupla-mandzsettagombos Luca a bőgővel (mert az ördög a részletekben rejlik). Rajtuk éreztük igazán azt (mondjuk zárózenekarként könnyű), hogy nem annyira foglalkoztatja őket az időkeret, hanem élvezik, hogy imádja őket a közönség, és ezért még három lapáttal rátesznek. Számukra, úgy tűnt, a pálinka volt a meghatározó magyar benyomás, azt is megtudtuk, hogy a The Champs klasszikusa tequila helyett palinka-val is teljesen működik. ;)
Külön maradandó élmény, hogy a koncert után némi csacsogásba is bonyolódtunk velük, egy-egy autogram begyűjtése mellett.

Bailey Dee és a Don Diego Trio

Vasárnap sajnos ébredés után már indulnunk is kellett haza, hétköznapi kötelezettségeket teljesíteni, de a vízparti színpadon aznap is egész nap ment a buli.

Azért a koncerteken kívül is volt részünk emlékezetes pillanatokban. Mondjuk amikor belépsz a koncert sátorba, és azt látod, hogy minden négyzetcentin megy a tánc, és mindenki mosolyog. Na nem a lötyögős topogás, hanem az igazi pörgős-szoknyás lány-pörgetés. Vagy amikor a Chevy-rendőrjárgány leinti a hajónyi Lincoln-t egy pacsira. Vagy amikor két Harley-mellényes marcona összeölelkezik az úton, mert de rég láttalak. Vagy ugyanez 60 pluszos, jól öltözött, ápolt barkójú urakkal. Vagy amikor együtt ül és izgul a meccset nézve a 8 éves kis srác a 4 éves öccsével, mellettük meg a belőtt sérójú jampecok. Vagy amikor a reggel a zuhanyzóban tanúja vagy a különféle praktikáknak, hogy hogyan lehet kemping körülmények között is megőrizni a tökéletes jampipi-frizurát. És amikor este 7-kor nem tudsz kezet mosni, mert minden tükör előtt egy, a legszebb ruhájában álló lány/asszony készíti gondosan az esti bulira a toalettjét. Azt mondjuk nem tudom, a férfi mosdóban mi zajlott ez alatt... :)

Megyünk jövőre is. Ha meg tudjuk oldani, talán kicsit kipihentebben. Ráadásul foci vébé sem lesz. Ki jön velünk?