MERLE MEGMONDJA

Buddy Holly öröksége

2016. szeptember 07. 08:30 - morgen hart

Ma lenne 80 éves Buddy Holly, énekes és dalszerző, aki korai halála miatt csupán 10 évet tölthetett a rock and roll színpadán, de a mai napig jelen van a szelleme a műfajban. Jelentősége okán megérdemli, hogy születése évfordulóján megemlékezzünk pályafutásáról és zenéjének hatásáról.

buddy_holly_rockbook_1_0.jpg

Buddy Holly 1936. szeptember 7-én született Charles Hardin Holley néven Texas államban. Becenevét: Buddy, édesanyjától kapta, aki szerint a Charles Hardin túl komoly név volt egy kisfiú számára. (Ebben valahol egyet tudok érteni a mamával.) Buddy muzikális családba született: két bátyja helyi ki mit tudokon szerepelt, s nővére is énekelt. Ő maga 11 évesen kezdett zongoraleckéket venni, de néhány hónap után inkább a gitár mellett döntött, s abból is az akusztikus mellett tette le a voksát.
Kezdetben iskolatársakkal zenélt együtt. Az első formáció, amivel fellépett egy helyi tehetségkutatóban a Buddy and Jack volt 1952-ben, majd Bob Montgomery barátjával folytatta Buddy and Bob-ként. Az első időkben country és western műfajban játszottak helyi eseményeken, és 1953-ban a lubbocki rádiadó, a KDAV vasárnapi műsorában is lehetőséget kaptak. Buddy elkötelezetten hallgatta a rádiók éjszakai műsorát, mert csak így hallhatta a feketék zenéjét, a bluest, és ryhthm and bluest, aminek hatása a játékában is egyre inkább megmutatkozott.
Az iskola elvégzése után alakította első zenekarát, s ekkor kezdett rock and rollt játszani. Buddy 1955-ben találkozott Elvissel, aminek a hatását egy zenésztársa így kommentálta: "Buddy szerelembe esett Evlis-szel, és megváltozott. Másnapra mind Elvis-klónokká váltunk".  A csapat egyre többet lépett fel, s ekkoriban kötötte első szerződését Buddy, amiben elírták a nevét: így lett Holley-ból Holly.
1956-ban a fiúk felvették első slágerüket, a That'll be the day-t, és Crickets néven adták ki (Buddyt ekkor még szerződés kötötte előző kiadójukhoz, s új menedzserükkel azt a kiskaput találták, hogy nem Buddy, hanem a zenekar neve alatt futnak). A dal lassan, de biztosan felkúszott a slágerlisták élére, s a fiúkat egyre több helyre hívták meg, illetve több, azóta is népszerű dalt vettek fel (Peggy Sue, Everyday).

Buddy Holly & His Crickets az Ed Sullivan Show-ban

Az 1958-as év elég sűrűre sikerült. Buddy fellépett Hawaiion, Ausztráliában és Angliában, kijött a szólólemeze, és megházasodott. Holly tele volt tervekkel: együtt akart zenélni Ray Charlesszal és Mahalia Jacksonnal, így létrehozva a soul és a  rock and roll találkozását, valamint a filmezés felé kacsintgatott.
Mindeközben a zenekar menedzserrel olyan jogi és pénzügyi nézeteltérései támadtak Buddynak, ami szakításhoz vezetett. A Crickets ellenben kitartott menedzsere mellett, így Holly szólóban folytatta.
1959-ben egy gitárossal, basszgitárossal és dobossal kiegészülve részt vettek a Winter Dance Party turnén, mely január 23-án kezdődött. Február 2-ára Buddy megelégelte, hogy fűtetlen buszokon szállítják a szervezők a zenészeket  a koncerthelyszínek között (dobosát fagyási sérülésekkel szállították kórházba egy út után), így lefoglalt egy négyüléses gépet, ami Iowából Minnesotába repítette volna őt, és három társát. A gép február 3-án, hajnali 1-kor szállt fel, majd nem sokkal az indulás után lezuhant. Holly-t február 7-én temették el. 22 éves volt.

Élete, s karrierje rövid volt, ám hatása annál nagyobb. Haláláig több mint 50 dalt vett fel, amiknek zömét maga szerezte.  Hozzá köthető a klasszikus rock and roll felállás megalakítása: két gitár, egy basszus, egy dob. És persze a benyomás, amit a korunk zenészeire (is) tett.
John Lennon és Paul McCartney látta őt fellépni Londonban. Saját bevallásuk szerint nagy befolyással volt zenéjükre, sőt együttesük nevét is Holly tücskei (Crickets) ihlették.
Bob Dylan, Mick Jagger, Keith Richards és Bruce Springsteen is úgy emlegette nyilatkozatokban Buddyt, mint aki nélkül nem olyan lenne a zenéjük, amilyen. A 13 éves Elton John rajongása odáig terjedt, hogy bár nem volt szüksége rá, elkezdte hordani Holly ikonikus szemüvegét. Nem sokkal később már szüksége is volt rá.
Magyar vonatkozású hatása bevallottan a Mystery Gang zenekarra volt. Valamikor öt éve olvashattam egy interjút Egri Péterrel (amit most képtelen voltam megtalálni...), amiben hosszasabban vall erről, de szinte minden interjúban elhangzik a neve, mint fő inspiráció. A fiúk pár éve adtak is egy Buddy Holly tematikájú koncertet a Müpában, s a napokban készülnek a következőre.

Záróakkordként még megmutatnám a személyes kedvenc Buddy Hollymat. A Smokey Joe's Cafe az Apartmen Tapesen szerepel. Ezek olyan felvételek, amiket Buddy halála után találtak - otthon vette fel, egy szál akusztikus gitárral (néhány dal alatt állítólag a felesége neszezése is hallatszik a háttérben).

 

Ha máskor nem is, ma hallgassatok egy kis klasszikus rock muzsikát. Boldog születésnapot, Buddy!

 

 

Kép forrása: itt.

További források:
Wikipedia (angol)
biography.com
Wikipedia (magyar)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mememo.blog.hu/api/trackback/id/tr2811683009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása