Tény, hogy volt egy kis elmaradásom blog-ügyben. Szombaton kellett volna prezentálnom a "C" betűmet. Mikor még csak ötlet volt a blogunk, és azon belül ez a rovat, akkor írtam egy kis listát a betűimről. A kezdetekben összesen öt-hat betű volt, amiről biztosan tudtam, hogy milyen témát hoz. Az egyik a "C" volt. Ott áll a noteszemben: "Coimbrák (y Azevedo)".
forrás: budspencerofficial.com
Szóval szombatra össze kellett volna raknom a bejegyzést, amit fejben már megírtam. Elmondtam volna benne, hogy a Nincs kettő négy nélkül az a film, amin gyakorlatilag felnőttem. Megvolt VHS-en, és ha éppen semmi más nem volt, már indítottam is. Kívülről tudtam a poénokat, mégsem untam meg soha. Elmondtam volna, hogy ez az a film, amiben minden idők legjobb szövege szerepel (a seggfejről, aki Tangónak hívatja magát a szamba országában, kedves kuzin, ugye...). Válogattam volna számtalan videó, kép, gif közül, hogy a legemlékezetesebb pillanatokat közreadjam. Kicsit elmélkedtem volna arról, hogy a magyarok vajon miért rajonganak a Bud Spencer-Terence Hill párosért, hogy mi lehet az a titok, ami miatt huszonötödszörre is leülök a tévé elé megnézni ugyanazt a filmet, ha valamelyik csatorna biztosra megy, s előhúzza valamelyiket.
Hétfő este, fél tizenegy. Lefekvés előtt még egyszer átfutom a féjszbúkot. Görgetek, görgetek, sütkérezem a magyar válogatottat övező szeretet és büszkeség megnyilvánulásaiban. Korán fekszem, mert holnap reggel fontos találkozóm lesz. Elmosolyodom a Bud Spencer facebook oldala által megosztott képet látva. Majd elolvasom a szöveget. Elolvasom még egyszer, és nem akarom elhinni, amit olvasok. Majd tíz percen belül négy cikk jön velem szembe: Bud Spencer elment.
Januárban sokkolt Alan Rickman halálhíre. Sajnáltam, mert nagyon tiszteltem a munkásságát, és örültem volna, ha még néhány filmmel megajándékoz. Ezidőtájt halt meg Lemmy, Bowie, s nemrég követte őket Prince is. Távozásukat a jelenkori kultúra veszteségeként jegyeztem.
És most meghalt Bud Spencer. Nem ismertem az embert, bár tudtam róla, amit híres emberként ismerni lehetett az életrajzából. Mégis az életem szerves része volt. Ugyanúgy jelen volt apró gyermekkorom óta, mint egy távoli, szeretett nagybácsi. Ismertem karakterei kedvenc és utált ételét, csattanó pofonjait, szeretnivalóan morc jellemét, zsigeri jóságát. Ülök a gép előtt, pötyögök, és személyes veszteséget érzek, bármilyen bután hangzik is. És tudom, hogy legközelebb, ha megnézem egy filmjét, több könny, mint mosoly fog belőlem kijönni. De tudom azt is, hogy mikor a gyerekeimmel fogom megismertetni a párost, már csak az öröm lesz jelen, amiért készültek ilyen életörömmel teli filmek.
Hirtelen, zsigerből, érzelmekből íródott ez a bejegyzés. Nem azért készült, hogy olvasottsági csúcsokat döntsön, és kikerüljön az I2-re. Azért született, mert addig halogattam a témát, mint mindig aktuálist, míg tragikus hirtelenséggel el nem távozott a főhős.
Nyugodjon békében!
Ezt a bejegyzést az ABC-játék ürügyén olvashattad. Továbbá tisztelgésként egy ismeretlenül is meghatározó személy élete és munkássága előtt.
A teljes listát itt találod.
