Ritkán fordul elő, hogy egy regénynek előbb látom valamilyen mozgóképes feldolgozását, minthogy elolvasnám azt. Főleg világirodalmi szinten is jelentős írások esetén. A nagy Gatsbyvel valahogy mégis így alakult.

Helikon/Libri

A Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire, Carey Mulligan főszereplésével a jazz-korszakban játszódó, vibrálóan dekadens történet már a filmvásznon lenyűgözött. Kíváncsian vártam, mit tud ehhez képest az eredeti, a szöveg. Ha lehet, még jobban elvarázsolt. Egyáltalán nem okozott gondot elvonatkoztatni a filmtől - azt leszámítva, hogy Jay Gatsby kedves mosolyánál mindig DiCaprio mémesült arckifejezését láttam magam előtt. Nem zavart, hogy tudom, hogy hova vezet a mese, mert az volt a lényeg, ahogy Fitzgerald mesél.

Az utóbbi időkben lett egy olyan (rossz?) szokásom, hogy a könyvnek, amit olvasok, időnként ránézek a felső/alsó élére, hogy lássam, hol tartok "kilóra". Általában arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi van még hátra, és általában elégedetlen vagyok azzal, amit látok. A nagy Gatsby esetében viszont aggodalmasan szemléltem, hogy napról napra, lapról lapra közeledik a vége. Rég nem olvastam olyan könyvet, aminek ennyire szerettem volna elodázni a végét, miközben nem tudtam letenni.

A történetről nem írok, azt innen vagy onnan szerintem ismeri mindenki. Ami különbség van a 2013-as feldolgozás és a regény között, abban szerintem az eredeti megoldások jobbak. A film nekem helyenként kimondottan nyomasztó volt, s mint most kiderült, pont olyan változtatásoktól, amik hiányában az eredeti sztori könnyed tud maradni a téma ellenére.

Szóval ha még nem tettétek, olvassátok el A nagy Gatsbyt, és megértitek, miről beszélek.

 A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.