MERLE MEGMONDJA

F. M. Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

2021. szeptember 12. 15:15 - morgen hart

Helikon 39/108

Egy magányos és kicsinyes ember feljegyzései, akinek szenvedésein közepes szenvedések árán sikerült átrágnom magam.

(moly)

A kétségek eloszlatása végett: ez egy jó könyv, amennyiben a jó könyv egyik tulajdonsága, hogy befészkeli magát az ember tudatába, és még a kötet befejezése után is az abban felvetett témákon mereng. De ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül kellemes az olvasás-élmény.

Amikor rágúgliztam a kötetre, elég sok olyan vélemény jött szembe, hogy a két részből álló írás első fele nagyon nehezen olvasható, a második felét könnyebb követni és befogadni. Érdekes módon én pont fordítva éreztem.

A feljegyzéseket egy nyugdíjba vonult hivatalnok írja, aki egész életét egy "egérlyukban" élte le, és az életkörülményei meghatározóvá váltak a személyiségében is. A kötet első fele egy objektívebb, világnézeti leírás, a második felében az elbeszélő élete egyik fontos élményét írja le. Az első rész többé-kevésbé arról szól (amennyire én megértettem), hogy egyes vélemények szerint egy ideális világban pontos recept van arra, hogy hogyan lehet az ideális életet megélni, és ebben a világban az egyén szabadsága abból fakad, hogy nem kell azon rágódnia, hogy mi a helyes döntés. Az elbeszélő ezzel viszont vitába száll, és azt mondja, egy ilyen világban csak az jelenthetné az egyén szabadságát, ha hozhat olyan döntéseket, amik az ideálissal szembe mennek. Kicsit az volt az érzésem, mintha a szerző itt valami konkrét dologgal kapcsolatban fejtené ki a véleményét. (A vonatkozó szócikk a wikipédián osztja ezt a nézetemet, meg is nevezi a vitatott művet.) Már ebben az első részben kiderül, hogy egy önmagát kevésre, és nem is túl szimpatikusnak tartó elbeszélővel akad dolgunk. A második rész, amiben az életének egy pár napján végigfutó eseménysort ír le, és azt, hogy azt ő hogyan élte meg, bebizonyítja, hogy nem túlzott önnön jellemének bemutatásakor. Egy hétköznapiságában tragikus sorsú embert látunk, akit a körülmények, a magány, a meg nem értettség alaposan megkeserített. Nem gondolom magam ridegnek, mégsem tudtam szánni. Az önsorsrontásban való dőzsölése miatt nem tudtam empátiát érezni.

Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább úgy látom, hogy a kötet második részében leírt élet egy görbe tükörben hozza elénk az első részben pedzegetett kérdést. Míg ott arról volt szó, hogy vajon egy ideális élettel szemben lenne-e szabadsága az egyénnek rossz döntéseket hozni, az elbeszélő példáján azt látom, hogy neki, mint egyénnek nem sikerült megragadni azt a szabadságot, hogy egy összetört életben a jó felé irányuló döntéseket hozzon.

Létezik egyáltalán a döntés szabadsága?

h39.jpg
A 22-es és 38-as kötet kölcsönben van, a 36-os (Seneca) egyelőre hiányzik a gyűjteményből...

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mememo.blog.hu/api/trackback/id/tr1816656456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása