Hű, de megszenvedtem ezzel a kis könyvecskével... Nem véletlen a többhetes hallgatás. Annyi idő alatt rágtam át magam ezen a köteten, mint anno a Háború és békén.

(libri)

Komolyan gondolom, hogy egy nagyon érdekes írásról beszélünk, ám gyakorlatilag semmilyen kapcsolódási pontom nem volt a témához - a leigázás, hatalomgyakorlás, kormányzás művészete.
Ennek köszönhető, hogy először annak a módját kellett megtalálni, hogy hogyan tudom végigolvasni. Ugyanis az aránylag gyorsan kiderült, hogy a szokásos, lefekvés előtti olvasás ebben az esetben nem fog működni. Kétszer próbálkoztam vele, mindkétszer egy bekezdés után arcomra ejtett könyvvel aludtam. Mivel magára a szövegre is elég nehéz volt figyelnem - volt olyan oldal, amit háromszor olvastam el, és harmadik olvasásra sem tudtam, miről szólt a betűhalmaz, az utazás közbeni olvasást is kilőttem. Maradt a reggeli kávé mellett, a habfürdőmben ázva olvasás. Mivel semmilyen más módon nem tudtam vele haladni, így naponta csak egy-két fejezetre jutott idő, s az állandó gőznek kitettség kicsit meg is viselte a könyvet.

Na de, most hogy a személyes problémáimat nagyközönség elé tártam, kicsit essen szó a tartalomról is.
Az írást Machiavelli Lorenzo de Medicinek ajánlja, mondván nincs méltóbb kincse amit szolgálatai jeléül felajánlhatna, mint a tudása. Még azt is megemlíti, hogy a művet nem cirkalmazta dagályos kifejezésekkel, amint azt mások tenni szokták - mondjuk dagályos kifejezések tényleg ritkán voltak, de többszörösen összetett, kacskaringozó mondatból annál több (legnagyobb örömömre).

Niccolo barátunk történelmi tudása, kortárs történelmi személyekkel való ismeretsége és logikája, befogadási nehézségeim ellenére is lenyűgözött. A mondandóját összeszedetten, a témákat egymásra építve dolgozza fel huszonhat fejezetben. A témák a következők: az egyeduralkodás és kormányzás módjai, az uralom megszerzésének kérdése; a zsoldos és saját hadsereg összehasonlítása; a fejedelem tulajdonságai és magatartása, tanácsadók és hízelgők; a szerencse szerepe; végül buzdítás Itália elfoglalására.

Annak ellenére, hogy nem volt könnyű olvasmány (számomra), örülök, hogy olvastam. Általában szeretek a történelmi korokkal, személyekkel személyes-közvetett kapcsolatot teremteni, s bár ez elsőre abszurd ötletnek tűnik, mégiscsak megvalósítható, akár azáltal, hogy olyan házakban járok, ahol éltek, kezembe veszem a személyes tárgyaikat, akár úgy, hogy a papírra vetett gondolataikat olvasom. Szóval ilyen szempontból pozitív élmény volt.

Azt viszont nem tudom, hogy kiknek ajánlanám a könyvet. Igazából bárkinek, akit kicsit is érdekel a történelem, és bírja a párbeszédek nélküli szövegeket.

A folyamatosan frissülő listát a már olvasott darabokról itt tudjátok követni.