Valamivel több, mint egy éve fogalmazódott meg a közös blog elindításának ötlete. Valamivel kevesebb, mint egy éve élesítettük is az első néhány írást. Nekem volt ez fontosabb, úgy éreztem, hogy a Reading Challenge befejezése után maradt űrt pótolni kell valamivel. Greffi vállalkozott a közös munkára, mert látott benne némi kihívást.
Jeles alkalmakkor érdemes számvetést készíteni, új irányokat felvázolni, a tapasztalatokból tanulni. De van, hogy a számvetéssel nem lehet megvárni a jeles alkalmat.

Ez most egy ilyen teljesen hétköznapi (persze valójában hétvégi) rögzítése a jó ideje érlelődő újragondolásnak. Nem tudom, kívülről ti mit, hogy láttatok, kedves olvasók, elmondom, hogy néz ki a történet belülről. Amikor elkezdtünk gondolkodni a blogon, úgy éreztük, néhány alapszabályt fel kell állítani, és be kell tartani, hogy valóban minőségi, állandóan frissülő tartalommal tudjuk szórakoztatni a nagyérdeműt. Ennek érdekében két állandó rovatot találtunk ki, az ABC-játékot, és a Reading Challenge folytatását, az Olvasónaplót.
Az ABC-játék bukott be először. Személyeskedés nélkül, Greffinek nem nagyon sikerült tartani a határidőket, ettől csúsztak az én határidőim, aztán egymásra várva egyikünk sem írt a témában. S legyünk őszinték - egy-két kivételtől eltekintve, nem is érdekeltek ezek az irományok senkit...
Az Olvasónapló az én szerelemgyerekem volt. Csináltam is hűségesen, minden elolvasott könyvről megmondtam a magamét. Leginkább a Blog.hu szerkesztőfelületének, mert publikálás után alig-alig kattintott valaki rájuk. Persze ettől még írnám őket a végtelenségig, ha nem történik valami más is.

Greffivel rengeteg a változás az életünkben, és ez rengeteg plusz elfoglaltsággal jár. S bár ott vannak a BuJo-mban a címek, témák, amikről írni kellene, ha valamit sikerül is digitálisan papírra vetni, azt is csak több hét késéssel, és hétről hétre tornyosulnak a kellett volna címek. Amikor azért nem kezdek el olvasni egy könyvet, mert még a legutóbbi hármat nem írtam meg, és azért nem viszem vissza hetekig a könyvtárba, vagy egy több száz oldalas darabot azért hurcolok magammal hetekig, mert meg kell írni... Na, hát az leginkább frusztráló. És ezek a bejegyzések már jó ideje nem örömforrások, hanem stresszfaktorok. Akkor meg mi értelme az egésznek?

Majdnem egy éves tapasztalat, hogy azok a bejegyzések, amiket "kötelező"-ként írunk, szinte senkit nem vonzanak. Azok a nem tervezett, csak hirtelen lelkesedésből született írások, amiket szinte nem is reklámozunk, megdöbbentő olvasottságot hoznak. Ez olyan visszajelzés, amit nem lehet félreérteni. Pláne ha hozzávesszük, hogy Greffi is leginkább lelkesedésből szeret írni.

Szóval ez a határozat. Nem lesz több kipipálandó tétel a blog-listán. Nem lesznek kötelező rovatok és címek. Könyvek is csak akkor lesznek, ha annyira jó/rossz, hogy nem bírom magamban tartani a véleményemet. Így valószínűleg kicsit kevesebbet fogunk posztolni, de reméljük, ez a minőség javára fog szolgálni. És reméljük, hogy ha olyasmiről írunk, amiben élvezetünket leljük, az nektek is örömötökre fog szolgálni.