Egyszer mindennek eljön az ideje. Annak is, hogy felhagyjak egy olyan szerző könyveinek az olvasásával, akitől mindig kicsit többet várok, mint amit ad. Joanne Harris esetében a Rúnajelek volt az, ami segített meghozni ezt a döntést.
forrás: moly.hu
Miért is olvastam Joanne Harrist? Az elsőt azért, mert ugye Johnny Depp meg a Csokoládé. A következő hármat-négyet azért, mert olyan atmoszférát tud teremteni a szerző, ami izgatja a fantáziám. De hiába a magával ragadó hangulat, ha az írások közben rendkívüli módon fárasztottak, a történetek kimerítettek, ahelyett, hogy feltöltöttek volna.
A Rúnajelek olyan regénynek tűnt, ami megtörheti a jeget, amit eddig egyetlen Harris-írásnak sem sikerült (legutóbb ezt olvastam). A szerző ugyanis a megszokott csöppnyi varázslattal átszőtt hétköznapok helyett a skandináv mitológiához nyúlt. Ez olyan téma, amit mindig örömmel olvasok. Ebben a könyvben a hétköznapi emberek találkoznak az erejüket vesztett istenekkel, egy nem is olyan hétköznapi lányon keresztül. Az emberek kevés kivétellel szűklátókörűek, kicsinyesek, önzők, rossz indulatúak. Az istenek megejtően emberiek, tökéletlenek. Számomra a könyv egyetlen szerethető figurája közülük került ki: Loki, a bajkeverő.
Hogy miért ez volt az az írás, aminél azt mondtam, hogy többet nem kérek Joanne Harrisből? Mert úgy all time az egyik legrosszabb olvasmányélményem volt. Hosszúnak tűnt, céltalannak tűnően túlbonyolított, lassú - ahol meg felpörgött a történet, aránylag követhetetlen. Nagyon megszenvedtem vele. Ezzel a kis mesével sikerült több időt eltöltenem, mint tavaly a Háború és békével, pedig az sem volt egyszerű menet. Azt vártam volna, hogy olvastatja magát, hogy minden fejezetet úgy fogok befejezni, hogy csak még egyet... Ehelyett inkább az volt, hogy na.. még egyet.. muszáj, különben soha nem lesz vége.
A szakítás nem hinném, hogy Joanne Harris hibája. Pont úgy ír, mint eddig. Egyszerűen én jutottam el addig a pontig, hogy nincs időm arra, hogy olyan regényekre szánjam az energiám, amiknek az olvasása nem okoz örömet. Így aztán a jövőben igyekszem jobban megválasztani az olvasmányaimat. Már csak azért is, hogy ne teljen el több mint egy hónap két bejegyzés között.
Hát így.
