"Természetesen szóba kerültél te is, és biztosítalak, mindenki megfelelően méltatta érdemeidet. - Louisa Clarke - mondtam én - általában véve igen kedves lány, de jó kedélyét gyakran árnyékolja be ingerlékenység, irigység és gyűlölködés. Elég eszes és meglehetősen jó külsejű, de érdemei csekélyek, ám személyes vonzerejének olyan jelentőséget tulajdonít, s ezen a téren olyan hódolatot vár el, hogy az egyszerre bizonyítja hiúságát, önhittségét és ostobaságát. - Ezt mondtam, és mindenki egyetértett velem."
Forrás: moly.hu
Meglepő lehet, de ez egy olyan könyv, amit nem ajánlok bárkinek. Ne vegye a kezébe olyan, aki nem olvasta még Jane Austen regényeit és/vagy aki nem vevő az angol humorra. Ugyanis a fórumozóknál három hozzáállást láttam. 1, Zseniális ez a már-már Monty Python-i humor, főleg annak tudatában, hogy egy nő tollából származik a 18-19. századból. 2. Jó látni, honnan indult Jane Austen, de egyértelműen butácska kis próbálkozások. 3. Mi ez a szar? Azt hittem, szeretem Jane Austent, de ezek botrányosak voltak, ráadásul mindegyik befejezetlen, épp csak egy-két oldalas, bezzeg a Büszkeség és balítélet... (Szerintem utóbbi hozzászólok figyelmét elkerülték a címek alatti megjegyzések, melyek az egyes írások befejezetlenségére hívták fel az olvasó figyelmét...)
A kötet ugyanis Austen első írói próbálkozásait tartalmazza. Legtöbbje valóban befejezetlen, vagy éppen tudatosan nyúlfarknyi, mivel a téma kifejtése nem igényelt nagyobb terjedelmet. Ha valaki már több Austen-regényt olvasott, netán többször, esetleg eredeti nyelven, annak nem lehet meglepő az a humorérzék, ami a gyűjtemény minden írásából sugárzik. Viszont nagyon is szembetűnő az, hogy sokkal nyersebben, néhol bántóan szellemesek - hiányzik belőlük az a kifinomultság, ami a későbbi nagyregények eleganciájához nélkülözhetetlen. Ennek a korszaknak a mesélői, szereplői, levélírói mindenekfelett őszinték, ezért aztán meglehetősen pimaszok, olykor a gorombaságig.
Vannak köztük olyanok, amik engem határozottan Örkény Egyperceseire emlékeztettek. Rövid, csattanós, vagy néha éppen csattanótlan, de mindenképp abszurd kis történetek ezek. Név szerint:
- Ékes leírás arról, hogy az érzelmek különböző elmékre különbözőképpen hatnak,
- A nagylelkű segédlelkész,
- Mese,
- Evelyn.
Amik nálam az örkényi-kategórián már túlmentek, és sokkal inkább a klasszikus angol humort hozták (amit én kifejezetten élvezek, de hallottam róla, hogy léteznek olyanok, akik kifogásolnivalót találnak benne):
- Anglia történelme (IV. Henrik uralkodásától I. Károly haláláig) - Egy részrehajló, előítéletes és tudatlan történész tollából,
- Egy komédia első felvonása,
- Levél egy ifjú hölgytől (akinek túlságosan heves érzelmei befolyásolták az ítélőképességét, és ez olyan hibák elkövetésére késztette, melyeket szíve elítélt),
- Walesi utazás - egy ifjú hölgy leveléből.
Két levél(regény) is szerepel a gyűjteményben. A filozófusnő, amiből a bevezetőt idéztem, bőven elférne az előző kategóriában is, csupán azért említem együtt a Lesley-kastéllyal, mert a levél írója itt először néz magán kívülre is. Utóbbi már valóban levélregény, s bár jóval rövidebb és sokkal kevesebb benne a bonyodalom, de már előrevetíti az önállóan megjelent Lady Susan című levélregényt. Egy nagyobb ismeretségi körben zajló kapcsolatok alakulását követhetjük nyomon az érintett hölgyek leveleit olvasva. Szeretem a műfajt, izgalmas a különböző karakterek szemüvegén át értesülni az eseményekről.
A kötet címadó regénye a Cathrine, avagy a Lugas, engem kicsit A klastrom titkára emlékeztet a nagyregények közül, amit magyarázhat az, hogy ha nem csal az emlékezetem, utóbbi volt az első befejezett regénye Austennek, csak jó néhány évre lenyelte egy kiadó, és hosszas huzavona után, jóval később sikerült csak megjelentetni. A klastrom titka paródia-regény, így sokkal inkább szabadjára engedte Austen a csúfondárosságot benne, ami a Catrhineben talán még inkább a kiforratlanság hiánya miatt lehet ilyen szinten jelen. Ebben a befejezetlen regényben a hősnő még igazi naiva, méltatlan helyzeteit, barátait mentegetni próbálja, mindenkiről úgy gondolja, hogy ostobasága, modortalansága, udvariassága valamivel magyarázható, csak ő nem látja. Felbukkan egy udvarló is, határozottan ellenszenves. Sajnos soha nem tudjuk meg, milyen sorsot szánt hősnőjének és érdemtelen barátainak a szerző, de valóban érdekes látni, honnan indult.
Én szerettem. De nem szabad úgy tekinteni a kötetre, mint egy átlagos Austen-könyvre. Ez inkább egy amolyan desszert-féle azoknak, akik a főfogást már elfogyasztották, ismerik az összetevőit, ízeit.
