"Kedden, harmadikán még mindig ismeretlen a neves filmrendező, Gerhardt Steubins és a híres environ-Mentális aktivista Isaak Sallas tartózkodási helye. Szintén nincs hír a prominens főhalászról, Michael Carmodyról, Arch és Nels Culliganről és a hajdani őslakos fiúról, Nicholas Levertov producerről."
forrás: moly.hu
Első olvasásra semmitmondónak tűnhet a bevezető idézet. Elég lehangoló, de ennek az az oka, hogy nem volt a regényben egy olyan szövegrészlet sem, ami minimálisan megfogott volna, ezért végül egy olyan leírást választottam, melyből legalább a főbb szereplőket megismerjük valamelyest.
Ha követitek valamennyire a könyv-reakcióimat, akár ezen a blogon, akár az Olvasópróbán, feltűnhetett, hogy minden könyv esetében próbálok valami pozitívumot is megemlíteni, akármennyire is nem sikerült összebarátkoznom a könyvvel. A Hajósének esetében maximum annyit tudok jó dologként értékelni, hogy nem volt ennél is hosszabb...
Ilyen kezdés után mit is írhatnék még?
Talán kicsit kibontom a felvezetésként belengetett ismertetőt. A történet nagyrészt egy alaszkai kis halászfaluban zajlik. Kuinak lakossága egyrészt az őslakosokból, másrészt a világból kiábrándult, civilizációból kimenekült alkoholista és/vagy scout-függő kerekszeműekből, és egy sikertelen ipartelepítési kísérletből itt ragadt munkanélküli munkásokból áll össze. Az élet ritmusát a halászat határozza meg, a szociális életet a "civilizált világ" társasági eseményeit akaratlanul is kiparodizáló egyesületi mozgalom szervezi, s összességében még a társadalmilag leghaszontalanabbnak tűnő személynek is megvan a nélkülözhetetlen szerepe. Ezt a jól bevált rendet forgatja fel, midőn a falucskából elszármazott, erősen kétes múltú, jelenleg producerként működő főgonosz-féle megjelenik egy tengerjárónyi stábbal, hogy itt forgassa le egy eszkimó-mese filmfeldolgozását.
Az egész regényben összesen két fejezetet tudtam élvezni.
Az egyikben kuinaki kerekszeműink (az ex-ökoterrorista Isaak és a városi Don Juanként működő jamaicai Greer) a helyi filozófus és egyesületi elnök megmentésére siet, akit foglyul ejtett az egykori boxoló, jelenleg keményvonalas szektavezető, egy teológiai kérdésben való nézeteltérésük (a Pokolban tűz vagy jég vár az ott szenvedőkre) rövidre zárásaként, s a helyszínről - jobb híján - egy fékkel nem rendelkező hajtánnyal menekülnek, melynek ámokfutása egy távoli turistaközpont kikötőjében ér véget, a német turistacsoport legnagyobb gyönyörűségére. Zseniális epizód.
A másik egy szuszra végigolvasós fejezet az volt, amelyikben az elejétől a végéig megírva találtatik a filmforgatás apropóját adó mese.
Ezt a két szakaszt leszámítva egy merő szenvedés volt az olvasás. Csak azért lapoztam időnként egyet, mert reméltem, hogy ott majd végre történik valami. Aztán egyszer csak vége lett. Én meg az éreztem, hogy ez igazán felesleges erőfeszítés volt, minden szempontból.
Bárki tudhatja, aki a Száll a kakukk fészkére kapcsán született irományomat olvasta, hogy (eddig) semmi bajom nem volt Kesey-vel, rajongtam a brillírozását első regényében. De ez itt valahogy nem jött össze.
Értem én, hogy milyen ívet írt le a teljes történet, és milyen utat jártak be az egyes szereplők jellemfejlődés szempontjából, de annyira érdektelenül sikerült leírni, hogy egy pillanatig nem tudott megmozgatni. A karakterekről is nagyon részletes bemutatást kapunk, megismerjük a motivációikat, múltjukat, jellemüket, de kicsit sem szerethetőek számomra, nem érdekel a pitiáner kis életük.
Ez még mind nem lenne baj. A legfőbb gond az, hogy a két kiemelt epizódot leszámítva végig olyan a regény, mintha a mesélő bele-belekapna egy-egy történetszálba, de rendre rájönne, hogy nem is érdemes elmesélni őket, így annyiban is hagyja. A sokat emlegetett két fejezet azért emelkedik ki ebből a sorból, mert önmagukban szórakoztató, teljes egészek, nem marad a levegőben lógva semmi. Illetve nekem úgy tűnt, hogy a sorra előkerülő konfliktusoknak, feszültségeknek vagy a forrása vagy a végkifejlete nem kerül az olvasó elé, és így szétesik az egész történet. Persze lehet, hogy én voltam ennyire figyelmetlen olvasó, vagy az agykapacitásom nem elegendő, és ezért nem kaptam választ számtalan kérdésre, de amennyire utána tudtam nézni, a magyar bloggerek mind hasonló kételyek közt tapicskolnak a könyv kapcsán.
Összességében elmondható, hogy nem azt kaptam amit vártam. Nem kötött le, nem szerettem, nem érdekelt. Nem feltétlenül a könyv hibája, de ez most nem lett egy egymásra találás.
