"A szív útjai leginkább olyan országutak, amelyeken sótlan, cukormentes lelkek kóborolnak, és ha találkoznak, kölcsönös tanácstalanságban világosítják fel egymást arról, hogy amerről ők jönnek, ott ugyanaz van, mint amerről te is jössz. Mégis úgy lépünk mindig új útra, ahogy a vér önt el új ereket, amelyen a szív felé sodródhat - mondom, aztán visszateszem a paradicsomot a tányéromba, négyrét szelem és lenyelem.
Zazi úgy néz rám, mint akit teherbe ejtettem."
forrás: europakiado.hu
Többször futottam neki ennek az írásnak, mint hogy be merném vallani a próbálkozások számát. De mindig eltérültem egy olyan irányba, hogy magamról írtam, nem a címben szereplő könyvről. Nagyon betalált nálam ez a regény, sok minden mocorog bennem a hatására, de ezeket magammal kell lerendeznem, nem kiírni magamból terápiás célzattal. Tehát most önfegyelmet gyakorolva pár mondatban összefoglalom a rám vonatkozó részét:
Annyira más, mint eddig bármi, amit olvastam, hogy ez volt az első olyan könyv, amit befejeztem, és egy éjszakai emésztés után elolvastam újra. Még sokszor fogom kézbe venni, s idővel talán a saját életem építőkockái is a helyükre kerülnek.
Ma némileg olvasónaplós stílben fogok dolgozni, hogy ne szaladjanak szét nagyon a gondolataim. Lássuk:
Ki is az a Horváth Gergely?
Én (azt hittem, hogy) tavaly februárban találkoztam vele először, mikor a Reading Challenge negyedik tételeként a Rád találni című beszélgetéskötet-félét olvastam, amiben Tari Annamáriával különféle témákat jártak körbe saját tapasztalataik, véleményeik alapján. Azonnal megfogott és érdekelni kezdett néhány "megszólalása" után. Minél több dologról olvastam az írását, annál biztosabban rajzolódott ki előttem egy ember, akivel láthatóan nem csak megtörténtek dolgok, hanem megélte őket. S ha már megélte őket, akkor nem csak a levegőben lógnak ezek a tapasztalatai, nem próbálja elmismásolni őket, nem tesz úgy, mintha jobb lenne, ha meg sem történt volna, hanem építkezik belőlük. Folyamatosan. Minden, ami vele történt, része annak, aki a vélemény-nyilvánítás pillanatában ő. Nagyon szokatlan volt ezzel az őszinteséggel, érettséggel, hitelességgel találkozni egy olyan könyvben, amiben abszolút nem ilyesmire számítottam. Utána is mentem ennek a jóembernek, aki ekkora hatással volt rám, s ekkor derült ki, hogy szinte minden nap hallhattam őt a rádióban, ám mivel a két szám között rádiót lehalkítók táborába tartozom, megfosztottam magam a lehetőségtől. Ugyanis ez a Horváth Gergely a Petőfi rádión futó Kultúrfitnesz műsorvezetője, ma már a rádió és a Petőfi TV felelős szerkesztője.
Kiderült, hogy van neki egy regénye is, amit lehetőleg azonnal el akarok olvasni. Tehát gyakorlatilag tavaly február óta vártam, hogy ez a könyv a kezembe kerüljön (s mivel ezen a ponton még 46 tétel volt hátra a kihívásból, talán érthető, hogy eddig húzódott a találkozás). Még egy kicsit tovább kutatkodva találtam egy interjút, ami még jobban megbolygatta az érdeklődésem. Ebben az interjúban ugyanis többek között a megtéréséről is beszél. Na ez volt az, amit még megéreztem az írásain keresztül - hogy hívő. De nem engedtem a megérzést gondolattá formálódni, mert nagyon máshogy éli ezt meg, mint ami tapasztalataim szerint jellemző. Persze lehet, hogy én nem ismerek sok ilyen embert, de az az általános tapasztalatom, hogy a felnőtt korban megtérő emberek sajnos nagyon ritkán vállalják fel azokat a dolgokat, amiket megéltek a "nézőpont-váltásuk" előtt, mivel nem felétlenül fér össze azzal, amit utóbb képviselnek. Üdítően hatott rám látni egy embert, akinél harmóniában van a múlt és a jelen. Nálam ez a mai napig komoly küzdelem. És ettől a plusz infótól csak még jobban érdekelt a könyv - soha nem olvastam még hívő magyar kortárs szerző tollából regényt, ami nem evangélizálni akar. Fogalmam sem volt, mit fogok kapni.
Akkor most már végre a regényről...
Rögtön az elején kapunk egy Bibliai-idézetet. Ha nem tudjuk az apró háttérinfót a szerzőről, max furcsa hóbortnak gondolhatjuk. Minden esetre kapunk egy apró utalást, hogy milyen témára számíthatunk. Majd nekünk ront egy nagyon impresszív leírás, bekapcsolódunk valakinek az életébe, aki rosszabb pillanataiban maga is csak külső szemlélője ennek az életnek. Elég gyorsan egyértelművé válik, hogy komoly lelki problémákkal küzd. Életvitelét, munkáját megismerve nekem rögtön Don Draper jutott az eszembe - menő reklámszakember, kreatív zseni, akinek valami mégis nagyon hiányzik. Nos, ennek a kiüresedett életű, kiégett, de valamit mindig hajszoló figurának a küzdelmeit követhetjük a végig, főként lefelé az úton. És mégis érdekelt, vitt magával, mert nem egy fiktív karakter mesébe illő fordulatokkal tarkított életét tálalja a szerző, hanem egy kitalált szereplő által mutatja meg az olvasónak, hogy vannak nagyon szar helyzetek az életben, de van rá esélyed, hogy a jót hozd ki belőle. Persze addig kapsz néhány oltári pofont, de ha ezek nem hagynak letérni az utadról, akkor azoknak is van értelme. A hit kérdése csak nagyon elbújtatva jelenik meg. "Laikusnak" tán fel sem tűnik. Ilyen szempontból a regény csúcspontja egy szürke kis mellékjelenet. De ha tudod, mire figyelj, akkor megtalálod benne a felold(oz)ást.
A fogadtatásról
Van egy olyan rossz szokásom, hogy ha írni készülök egy könyvről, akkor a "hivatalos" kritikák helyett a hozzám hasonló laikus bloggerek és fórumozók reakcióit böngészgetem. Most is megtettem. Volt néhány "nagyon betalált"-jellegű megszólalás, indoklás nélkül. De jellemzőbb volt a "nagyon érződik rajta, hogy első regény, látszik, hogy rengeteg tapasztalat- és élménygyűjtés van mögötte, de nem sikerült eltalálni az arányt, hogy mennyit kellett volna leírni belőle...".
Nem titok, hogy elfogult vagyok. Bár - a leírtakból leszűrhető látszattal ellentétben - nem az író vallási hovatartozása miatt (példának okáért szintén a Reading Challenge révén olvastam Marilynne Robinson Pulitzer-díjjal kitüntetett Gilead című regényét, amitől cseppet sem voltam elragadtatva). Szóval nem tudom, hogy ha kevésbé lennék elfogult, akkor is ezt mondanám-e, de azok után, hogy kétszer olvastam a könyvet, és két hete ülepítem, tudatosan nem is olvastam azóta mást - az az egyre határozottabb véleményem, hogy nincsenek benne sallangok. Minden szálnak, szereplőnek, szeretőnek, numerának, káromkodásnak, és nagymonológnak helye van benne, ott ahol van. Ettől lesz kerek a sztori, ezek a sokak szerint feleslegesnek tartott kitérők rajzolják meg az ívet, amit be kell járni az olvasónak (is).
Kinek ajánlanám?
Mindenkinek. Kivéve a prűdeket. Nekik nem. Vagy főleg nekik, sokkterápia gyanánt. De komolyra fordítva a szót: tényleg bárkinek, aki nyitott a világ dolgaira, és rendben van, vagy szeretne rendben lenni a maga mellékvágányaival.
Itt írtam még Horváth Gergelyről.
