"Ebben a pillanatban Mary Maloney egyszerűen odalépett mögéje, gondolkodás nélkül meglóbálta a vaskos, fagyott báránycombot, és teljes erejéből fejbevágta vele az urát."
(Roald Dahl: Áldozati báránycomb)
forrás: bookline.hu
Éppen a szüleimnél segítettem elpakolni egy vendégjárás után, mikor egy szekrényből, amit jellemzően nem szoktam nyitogatni, néhány könyv nézett vissza rám. Megfirtattam a dolgot anyánál, mire megvonta a vállát - máshol már nem fértek el. Iziben be is pakoltam a táskámba mindet, s elsőként az Áldozati báránycombnak estem neki. Az következő 13, hosszabb-rövidebb történet volt benne (nehéz úgy írni róluk, hogy a cselekménybe nem megyek bele, de amennyire lehet, ezt igyekszem elkerülni, nehogy spoilerezés legyen a vége):
1, Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság
Hetedikes voltam, mikor angolból a nyárra feladott házi feladat gyanánt egy szabadon választott novellát kellett eredeti nyelven elolvasni, feldolgozni. Nekem valahogy pont ez akadt a kezembe a könyvesboltban. Szerencsére eltelt azóta 13 év, így gyakorlatilag semmire nem emlékeztem belőle. ...Na jó, bevallom, a kétharmada táján felmerült bennem a sejtés a gyilkos kilétével kapcsolatban, de túl hihetetlennek tűnt a megoldás. Végül igazam lett.
Ami viszont teljesen új infó volt számomra, hogy ez az írás az alfája minden detektívregénynek, ami a magánnyomozó utolérhetetlen zsenialitására épít (Sherlock, Poirot és társaik, akikről lesz még szó az alábbiakban). Ez a krimi annyiban más, mint késői leszármazottai, hogy a nyomozás jelentette izgalmakon túl még egy nagy adag Poe-i baljóslatúság és misztikum borzolgatja az olvasó idegeit. A műfaj kedvelőinek kihagyhatatlan.
2, Arthur Conan Doyle: A Thor-híd rejtélye
Egyszerű, de nagyszerű. Nem hosszabb az egész 20 oldalnál, van benne rejtély, intrika, gyilkosság, öngyilkosság, gyilkossági szándék, de semmi nem az, aminek látszik. Sherlock magához képest egyszerűen, gyorsan a szánkba rágja, micsoda tinók vagyunk mi, hogy nem láttuk át rögtön az ügy minden finom mozzanatát. Írom ezt a történetről a legnagyobb lelkesedéssel.
3, Maurice LeBlanc: Arsene Lupin a börtönben
Arsene Lupint is ismertem már. Amikor a francia nyelvvizsgámra készültem, a tanáromtól kaptam kölcsön egy DVD-t, hogy nézzem meg eredeti nyelven. Nézegettem is szorgosan, hetente legalább egyszer. A nagyszerű Romain Duris képernyőn át is perzselgető kisugárzása igen jó motiváció volt... Huh...
Szóval Arsene Lupin a börtönben. LeBlanc az ellenkező oldalról közelíti meg a detektív történetet. Ő a bűnöző, pontosabban szólva úri csirkefogó szemszögéből adja elő a cselekményt. Arsene Lupin egy szerethető, a maga erkölcsi normái között végtelenül következetes és tisztességes férfiú, aki jelen történetben a börtönben ülve követ el egy nagyértékű rablást. A mű élvezeti értékén cseppet sem ront, hogy már a bonyodalmak kezdeténél tudni lehetett a megoldást.
4, Gilbert Keith Chesterton: A mennybéli kalapács
Bevallom őszintén, nekem ez az írás nem igazán tetszett. A környezet és az alapszituáció leginkább egy Miss Marple-sztorira emlékeztetett - kis falucska, ahol mindenki ismer mindenkit, de akkor mégis ki lehet a gyilkos? Akinek alkalma lett volna elkövetni a tettet, annak nem állt módjában, aki képes lett volna rá, az bizonyíthatóan nem volt a helyszínen. Jó pont, hogy valóban meglepett a végkifejlet, amit egy, Sherlocknál kevésbé nagyképű, Poirot-nál kevésbé hiú páter, úgynevezett Brown göngyölít fel, az említettekhez hasonló hideg fejjel és vaslogikával. Mégsem tetszett a történet. Határozottan nyomasztó volt. Persze, ha a lelkiismeretünkre akart hatni, valamennyit átadni a gyilkos vívódásából és lelkiismeret-furdalásából, akkor tökéletesen elérte a célját.
5, Karel Capek: A költő
A szerző és a cím alapján nem sok jót vártam ettől a nyúlfarknyi írástól. Ilyen indulás után természetesen az egyik kedvencem lett. Az a szellemesség, leleményesség, nyelvi humor, amit Rejtőben, Örkényben annyira szeretek, itt is visszaköszönt. A bűntény - cserbenhagyásos gázolás - gyakorlatilag nem is számít. Ami brilliáns volt, az az, hogy az egyetlen szemtanú - egy részegen arra vetődő költő megírta versben a benyomásait, s bár magára az esetre nem emlékszik, segítségével a verset elemezve megtalálja a gázolót a nyomozó. Zseniális. Nem a nyomozó, a szerző.
6, Agatha Christie: Gyilkosság a vadászlakban
A nyomozást ezúttal is Poirot és Hastings viszi - illetve tevőlegesen inkább utóbbi, mivel a belga detektívet egy megfázás ágyba kényszeríti. Persze az ügyet mégiscsak ő oldja meg, újfent bizonyítva, hogy ha minden apró tényt ismer a zseni, pusztán a kis szürke agysejtek segítségével megtalálhatja a gyilkost.
Ilyen rövid történetet én még nem is olvastam Agatha Christie-től. Őszintén kíváncsi voltam, hogy hogy sikerült ebből a terjedelemből összehozni egy 42 perces televíziós változatot, de meglepetésemre nem kellett sok plusz szálat beletenni. Sajnos mivel szinte a teljes életművet ismerem a sorozat révén, nagy meglepetést nem tudott okozni a végkifejlet, de olvasni mindig más és mindig érdemes.
7, Georges Simenon: Maigret és a bolond öregasszony
Soha nem olvastam még Maigret-történetet, de azonnal magával ragadott a mozgalmas életű író szimpatikus nyomozója. Teljesen hiányzik belőle Sherlock és Poirot pökhendisége, talán nem is olyan lángelme mint ők (bár ezt még nem merem biztosan kijelenteni egy történetnyi ismeretség alapján), ellenben kitartó, hűséges, empatikus, szerethető. Meglepő karakter Simenon életútját ismerve.
A történet érdekes, a nyomozás izgalmas, a karakterek nekem emberközelibbek, valósabbak, mint Conan Doyle vagy Christie szereplői. És nagyon szerettem az atmoszférát ami sugárzott a regényből. Hiába ültem a sötét kis szobámban, miközben kint tombolt a szél vagy szakadt az eső, én ott voltam Párizsban, ahol tavasz volt, langyos szellő hozta-vitte a pezsgő természet illatait, és Maigret felügyelő az ebéd mellé megivott egy-két pohár testes bort a napsütötte teraszon.
Örülök, hogy rátaláltam egy újabb felfedezni-való életműre.
8, Ellery Queen: Öngól
A stílusról, a karakterekről két mondat után Leslie L. Lawrence jutott az eszembe, és ez nem is nagyon változott a végéig. A cselekmény egy sportesemény idejére korlátozódik, s bár hősünk minden figyelmét a játéktér történéseire szeretné fordítani, kénytelen gyorsan megoldani egy, a nézőtéren lezajlott haláleset ügyét. Minden van itt, ami krimibe kell - féltékenység, megcsalás, dekadencia, keveredés, tévedés. Nagyjából olyan élmény volt olvasni, mint este vacsi közben megnézni egy bűnügyi sorozatot. Kikapcsol amíg nézem, elfelejtem, amint kikapcsolom a tévét.
9, Lev Sejnyin: A vadászkés
Ez sem volt egy idegtépő történet. Illetve pont hogy az volt, csak nem olyan szempontból, ahogy egy krimitől várná az ember. Adott két tudós. Köztudottan utálják egymást. Egy tanulmányútra küldik kettejüket egy lakatlan szigetre. Az egyik meghal. A másik tagadja, hogy ő tette volna. Minden egy vadászkésen múlik. És monotonan, szárazon végigkövetjük a tudósok útját a vadászkésig. Izgi... Nem az.
10, Leslie Charteris: Angyal Hollywoodban
Ez is a vacsora mellé megnézek egy részt egy bűnügyi sorozatból kategóriába tartozott nekem. Gyorsan megismerjük az áldozatot (a főhőst már elvileg ismerjük, mert visszatérő szereplő), látjuk a bűncselekményt, a főhős némi kerülőutakat körbejárva, trükkösen igazságot szolgáltat, slussz.
11, Roald Dahl: Áldozati báránycomb
Szemfüles olvasóknak feltűnhetett, hogy ez a kötet címadó darabja. Méltán. Nem véletlenül választottam ebből az idézetet a bevezetőbe. Hölgyeim és Uraim, a tökéletes bűntény precíz leírását olvashatjuk Roald Dahl történetében. Pedig nem kezdődik túl kecsegtetően. Hatvanas évekbeli amerikai kertvárosi háziasszony jelent meg a lelki szemeim előtt az első oldalakat olvasva. Várandós, a férje közli vele, hogy el akarja hagyni. Szája sírásra görbül, már látjuk előre a kitörni készülő hisztériát, majd hirtelen megnyugszik, s legjobb belátása szerint cselekszik.
Történetmesélésből, fekete humorból, abszurditásból jeles.
Fun fact: ugyanennek a Roald Dahlnak köszönhetjük a Charlie és a csokigyárat is.
12, Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret
Nagyon nehezen haladtam vele, és nagyon nem szerettem, ezért nagyon hosszú volt. Egy kilátástalan nyomozást kísérünk végig, melynek során a nyomozó életének és egzisztenciájának teljes leépülése zajlik le a szemünk előtt. Mindezt azért, hogy teljesítse egy meggyilkolt kislány szüleinek tett ígéretét.
Más volt mint a kötet többi írása. Talán egyedül A mennybéli kalapácshoz tudnám valamennyire kapcsolni. Egyedül ez a kettő volt komor, a valós lelki folyamatokat leginkább megjelenítő, az ember lelkiismeretét célba vevő.
Ez volt az az írás, amiről még hetekkel később is beszéltem, ami azóta is mocorog bennem. A rejtély megoldása nem oldja fel a feszültséget, inkább elmélyíti azzal, hogy az olvasó képébe dörgöli, hogy az élet nem mindig igazságos. Vagy ha egy szempontból az, más szempontból baromi igazságtalan. Semmi nem fekete vagy fehér, de ez nem harmóniát, hanem tragédiát jelent. Nagyon szemét írás. Nagyon jó írás.
13, Josef Skvorecky: Boruvka felügyelő
A könyv szerkesztői úgy érezhették, hogy Az ígéret után szükség van valami könnyed levezető novellára. Akár A költőt, akár Az áldozati báránycombot teszik ide, sokkal jobb szájízzel csukom be a kötetet.
A Boruvka felügyelő egy vicces kis történet arról, hogy a magabiztos, bizonyítási vágytól égő fiatalok nagyon körülményesen és felesleges köröket futva, képességeiket csillogtatva tudnak nagyot bukni egy olyan helyzetben, amit az ember józan paraszti ésszel egy pillanat alatt megold, ha helyén van a fókusza. (A címadó karakter esetünkben a rutinos vén medve, aki másnaposan, zúgó fejjel, megfáradtan egy pillantással felméri azt, ami beosztottjának tizenkét óra kemény munka alatt nem szúrta ki a szemét.)
Nem rossz ez az írás, de nekem a könyv eleje táján jobban a helyén lett volna. Zárótörténetnek sem nem elég fajsúlyos, sem nem elég csattanós. Mondhatni nem éreztem magam nyugvóponton, miután befejeztem.
Szeretem ezeket a Kriterionos válogatásokat. Általában olyan dolgokat olvasok el ezek révén, amik amúgy nem kerültek volna a kezembe. Most is rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül kell megijedni attól, ha egy szerző neve még soha nem jött velem szembe. Attól még nem biztos, hogy rossz, vagy széles körben ismeretlen, egyszerűen csak más körökben, más időkben forogtunk eddig.
Ami biztos: Maigret még elő fog kerülni a blogban. Lehet, hogy nem is egyszer.
