Logo Pic
venember83 2025. április 13.

Yıldız: „Továbbra is a legjobbunkat kell nyújtanunk”

yildiz_kenan_ertekel_serie_a_meccs_utan.jpgA Juventus kötelező győzelmet aratott a Lecce ellen, s a mérkőzés után Kenan Yıldız és Manuel Locatelli állt mikrofonok elé.

„Örülünk a győzelemnek, nehéz volt a végén, amikor megszorongattak minket, de elégedettek vagyunk.” - mondta a Juventus tízese a Sky Sport Italiának.

„Fontos, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába, ez kötelező, úgyhogy folytatnunk kell a munkát, és a legjobbunkat kell nyújtanunk, mint mindig.

Örülök Dušan miatt is, mert nagyszerű meccset játszott. Nem egyszerű egyérintőzni így, de szép labdát adott, és sikerült a sarokba juttatnom azt.”

A Juventus idei csapatkapitánya a változásról is beszélt, amit Igor Tudor kinevezése okozott.

„Az energia megváltozott, sok pozitív energiával közelítünk a mérkőzésekhez, és ezt kell folytatnunk. Korábban megvoltak a lehetőségeink, hogy lezárjuk a meccset, és kaptunk egy elkerülhető gólt, de jó úton haladunk.” - mondta Manuel Locatelli a Sky Sport Italiának.

„Inkább fizikai problémának láttam a mérkőzés végét, mint bármi másnak, mivel a vége felé elvesztettük az élességet, és elkerülhető hibákat követtünk el. Ennek ellenére megszereztük a három alapvető pontot.

A negyedik hely? Ez a célunk, mindent meg kell tennünk ennek elérése érdekében, és minden hátralévő mérkőzésünket meg kell nyernünk.”

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
A Juventus már a klub-vb-re készül az átigazolásokkal
venember83 • 3 nap
A Lecce elleni mérkőzés
venember83 • 8 nap
A világ legnagyobb városa
Nanga Parbat • 4 nap
Yıldız és Chiellini kiemelt szerepéről és nyári változásokról ír a sajtó
venember83 • 4 nap
Ilyen volt Pogány Induló az Arénában – fotógaléria
LekoTom • 7 nap
Cikkek a címlapról
A BIODIVERZITÁS-KUTATÁS ÚJDONSÁGAI 2024-BEN A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUMBAN
A múzeumi biodiverzitás-kutatás legújabb eredményeit idén is összefoglaljuk: 2024-ben összesen 49 új taxont – úgymint 42 tudományra új fajt és hét új nemzetséget – fedeztek fel, illetve írtak le a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Természettudományi Múzeum kutatói. Kontinenseken…
Hogyan jutnak el a szélturbinák a tökéletes körforgásos gazdaságig?
A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben a költséghatékonysága is évről-évre jelentősen javul. A tökéletes körforgásos ciklushoz „már csak” a kompozitból készült turbinalapátok visszaforgathatóságát kell megoldani – és ehhez már nagyon közel…
>